2022. május 13., 13:59

Csütörtök este lakossági fórum volt az uszodában a Móricz Zsigmond Gimnázium udvarának alsó részén tervezett baptista közösségi házzal kapcsolatos tervekről. A környéken élők kérését tiszteletben tartva végül az a döntés született, hogy a közösségi háznak máshol keresnek helyet, és ezen a területen közparkot fejleszt az önkormányzat. 

A rendezvényen a lakótelep, a Pipacs, a Bimbó és a Mathiász utca környékéről érkezők egyértelműen a gépjárműforgalom növekedése ellen foglalnak állást. Elhangzott, hogy a Radnóti úton határérték feletti a zajterhelés. Így mindenképpen plusz zajterhelést és a helyzet súlyosbodását jelentené, ha egy új közintézmény, a tervezett baptista imaház a működését megkezdené ezen a területen.

Általános vélemény volt ugyanakkor mind a családi házas, mind a lakótelepi területről érkezők körében, hogy fejleszteni kell a zöld területeket. A területen tehát se baptista imaház, se társasház ne épüljön – ebben a kérdésben érezhetően konszenzus volt a környéken élők körében. 

A baptista gyülekezet vezetője, Barbarics Péter a lakossági véleményeket megismerve a helyszínen úgy döntött, visszalépnek a beruházástól, mert semmilyen körülmények között nem akarnak a lakosság akarata ellenére odaköltözni. 

A polgármester az elhangzottakat összefoglalva elmondta, hogy előterjesztést nyújtanak be a júniusi testületi ülésre, amelyben a jelenlegi építési telket – ahol akár többlakásos társasház is épülhetne – átminősítik közparkká, és parkfejlesztést indítanak. Ennek kialakítására a környék lakóinak bevonásával kerül majd sor. Így ennek a területnek a sorsa véglegesen eldől.

Miután Fülöp Zsolt kiemelten fontosnak tartja a baptista egyház Szentendréért végzett szolgálatát, abban egyeztek meg, hogy még a héten tárgyalások kezdődnek a baptista imaház lehetséges helyszíneiről.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.