2016. január 23., 21:08
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

feherviz6_tarsashazMeghozta gyümölcsét az önkormányzat és a civil szféra összefogása – Interjú Verseghi-Nagy Miklós polgármesterrel

Tavaly év végén kaptuk a jó hírt: valamennyi, az „Otthon Melege” pályázaton indult szentendrei társasház támogatást nyert a kormány által a társasházak számára meghirdetett energetikai korszerűsítési pályázaton. Minek köszönhető ez a páratlan siker?

Az önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a pályázati lehetőségről idejében és teljes körűen tájékoztassa az érdekelteket. A nyomtatott sajtóban és online felületeinken is felhívtuk a figyelmet a pályázati kiírásra. De ezen túlmenően is szerepet vállaltunk a társasházak sikeres pályázásában egyfajta projektmenedzsmentként: az önkormányzat a helyi Dunyha program keretében segítette a társasházakat a pályázatok előkészítésében, ellátta a pályázókat a szükséges információkkal, támogatást nyújtott a pályázatok, határidőre való benyújtásához.

Az önkormányzat és a civil szféra együttműködése tehát gyümölcsöző volt, hiszen minden egyes pályázó támogatást nyert a városban. Mit jelent ez pontos számokban?

Szentendrén ezzel egész pontosan 582 lakás energetikai korszerűsítése valósulhat meg 2016-ban, összesen 465 millió Ft állami támogatással, közel egymilliárd forint összértékben. Ez lesz az év legnagyobb korszerűsítési beruházása a városban, mely számos család életminőségében eredményez javulást, és nem utolsó sorban környezetünk védelmében is fontos lépést jelent.

Tudható-e már, hogy milyen ütemezésben zajlik majd a munka, mikor kezdődik és meddig tart?

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal a támogatási szerződést 2016 márciusáig minden társasháznak meg kell kötni, a felújítási munkálatokat pedig a szerződés megkötését követő egy éven belül el kell végezni. A munkálatok ütemezése a szerződéskötést követően történik. Jelenleg a szükséges dokumentumok beszerzése tart, ezzel kapcsolatban a Városfejlesztési Iroda a múlt héten tartott egyeztetést a közös képviselőkkel.

A gyakorlati megvalósítás során mi lesz az önkormányzat szerepe a folyamatban?

2015 tavaszán született önkormányzati döntés arról, hogy a Dunyha program bővítésével a város támogatja azon társasházakat, melyek az „Otthon Melege” program energetikai korszerűsítési pályázatán indulnak. A döntés egyértelműen jónak bizonyult, a 26 pályázó, 26 nyertes aránnyal a siker kézzelfogható. Egyértelmű, hogy az együttműködést fenntartjuk, az eredményes projektmenedzsmentet a megvalósítás első lépésétől az utolsóig támogatni fogjuk.

dunyhaterv(1)