2017. november 22., 10:39

November 21-én tartották a Rózsa kerti lakótelepen a Dunyha-programban megújult épületek ünnepélyes átadóját, melyen jelen volt Verseghi-Nagy Miklós polgármester, Kun Csaba önkormányzati képviselő és dr. Török Balázs városfejlesztésért felelős alpolgármester.

Szentendre önkormányzata a lakótelepi társasházak energetikai korszerűsítésére hirdette meg 2015-ben a Dunyha-programot, mellyel az „Otthon Melege” program energetikai korszerűsítési pályázatán induló társasházakat támogatta a beruházás anyagi forrásának 10%-os kiegészítésével, illetve a projektmenedzseri munkával.

A polgármester elmondta, hogy a mostani átadással hosszú folyamat végére került pont, hiszen befejeződtek városunkban a Dunyha-programban részt vevő épületek energetikai korszerűsítése. 26 társasház indult a programban, ebből 24 épület felújítása rendben lezárult. A lakóközösségek és az önkormányzat közös munkájának eredményeképpen az épületek energetikailag jobbak, esztétikailag pedig szebbek lettek. „Örülök, hogy megvalósulhatott Szentendrén a Dunyha-program. Jelenleg is folyamatban van a városban sok utca, járda és épület felújítása. A Járható Szentendréért Program meghirdetését az tette lehetővé, hogy a források terén most kicsit jobban áll az önkormányzat, köszönhetően az uszodatartozás kormányzati átvállalásának. Sok dolgunk van, és igyekszünk a beruházási tempón gyorsítani” – zárta rövid beszédét Verseghi-Nagy Miklós.

A körzet képviselője, Kun Csaba szerint is a felújítás eredményeképpen szebb és színesebb lett a lakótelep, s emellett nagymértékű költségcsökkenés érhető el a társasházakban. Hozzátette, hogy a körzetben sok felújítás történt, melyeknek köszönhetően a lakosok egyrészt új életteret nyernek, másrészt pedig külön értéket jelent, hogy megújítják szűkebb közösségüket is, s a közös élmény által közelebb kerülnek egymáshoz.

Az ünnepélyes átadó végén a szervezők forralt borral, pogácsával kínálták meg az esős idő ellenére is megjelent résztvevőket.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 10

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 10

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.