A Hold utcai Tagóvoda fennállásának 40. évfordulójára hirdetett rajzpályázatra érkezett alkotásokból június 5-én nyílt kiállítás a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban. A megnyitón dr. Tóth Máté, a könyvtár igazgatója és Fülöp Zsolt polgármester köszöntötte a művek készítőit.
A tagóvoda születésnapi programsorozatának méltó lezárásaként nyílt meg a mintegy harminc – jelenlegi és egykori – ovis munkájából álló tárlat a könyvtár folyosóján. A megnyitóra a szüleikkel, óvodapedagógusokkal érkező kis művészeket a könyvtár igazgatója köszöntőjében arra buzdította, hogy bátran látogassák a jövőben a könyvtárat, ismerjék meg annak kínálatát. A polgármester örömmel nyugtázta, hogy rajzolni az ovisok szerint is jó, majd arra kérte a kicsiket, hogy tartsák meg ezt a jó szokásukat, rajzoljanak sokat, amíg csak tehetik.
A kiállítás a tervek szerint a könyvtár nyári zárvatartásáig megtekinthető.