
Februártól Szentendre is belépett az Élhető Települések Országos Szövetségébe. Dr. Bartuszek Lilla, ÉTOSZ alapító évek évek óta dolgozik szakmai csapatával egy szektorokon átívelő platform kialakításáért.
A programban kiemelt figyelmet fordítanak a kapcsolatépítésre, a települési jó gyakorlatok megosztására. Ezen felül szaktanácsadásra, oktatásra, pályázatfigyelésre és érdekképviseletre is vállalkoznak a szervezők. Hisznek benne, hogy a szakmai, önkormányzati és helyi vállalati szereplők együttműködése élhetőbb városokhoz vezethet.

„Iránytű” országjáró sorozatuk keretében több mint ötven hazai település vezetőjével készítettek mélyinterjút, hogy feltérképezzék a hazai települések fenntarthatósági helyzetét, igényeit. Létrehoztak egy mintegy negyven hazai vállalkozást összegyűjtő céges portfóliót, hogy az önkormányzatok a legjobb megoldást választhassák a településükön zajló fenntarthatósági projektek kivitelezésénél.
Fórumokat, akadémiát és üzleti reggeliket szerveznek, ahol a résztvevők klímaadaptációról, települési vízmegtartásról, mobilitásról, körforgásos gazdaságról és még sok más, kihívást jelentő témáról beszélgethetnek, információt cserélhetnek és a szakértők szakmai tanácsaira is számíthatnak.