2022. április 28., 20:22
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Az Ábrányi Emil programban vállaltak szerint 2021-ben első alkalommal elindult a Városrészi Költségvetés és nagy érdeklődés mellett sikeresen le is zárult. A képviselő-testület az április 27-i ülésén tájékoztatót fogadott el a 2021. évi  program megvalósulásáról. A napirend felvezetőjében Fülöp Zsolt hangsúlyozta, hogy a program folyamata, a szavazás rendszere a bizalomra épül és ezt a szellemiséget a későbbiekben is érvényesíteni kívánja a városvezetés.

Kiss Barna projektmenedzser bevezetőjében egyebek mellett elmondta, hogy ez egy tanulóév volt, a tapasztalatokat felhasználva korrigálni fognak a folyamat egyes elemein. Sajnos az egyelőre kivitelezhetetlen, hogy a szavazókat pontosan és hitelesen beazonosítsák lakóhelyük szerint, mert ehhez a Belügyminisztériumnak kellene engedélyezni, hogy ilyen célra is használható legyen a lakcímnyilvántartás, ezt az engedélyt azonban a minisztérium nem adja meg. Így a rendszer alapvetően a bizalomra kell, hogy épüljön, de az adatvédelmi szabályokat betartva egy regisztrációs rendszert az idén bevezetnek a szavazásnál. A városrészi szavazólapokat pedig csak az adott városrészben terjesztik. A kivitelezések kapcsán elmondta, az előzetes költségbecslések alapján, ha a nyertes javaslat megvalósítása után maradvány keletkezik a keretösszegből, akkor a második vagy harmadik helyen végzett ötleteket is megvalósítják.

Helyes Imre képviselő hozzászólásában kiemelte, hogy a Városrészi költségvetés az Ábrányi Emil program egyik sarkköve volt, és eredményesen zárult az első alkalommal bevezetett projekt. A javaslattételben, a szavazás előkészítésében a lakossági részvétel fontos érték – hangsúlyozta a képviselő.

Pilis Dániel alpolgármester csatlakozva a polgármester bevezetőjéhez a bizalom fontosságát emelte ki, mert a szavazásnál a lakcím szerinti azonosítás a projekt lebonyolításának költségeit is emeli, de a pénzügyi források szűkösek. A nem online szavazók esetében az azonosítás a költségeken kívül humánerőforrás igényes is. A lehetőségekhez képest a folyamat fejlesztésében az azonosítás finomítása fontos szempont. A kivitelezésekről szólva elmondta, mivel a javaslatokról ősszel zárul le a szavazás és a nyertes javaslatok egy része komoly előkészítő, tervezői munkát igényel, ezért teljesen természetes, hogy a kivitelezés áthúzódik a következő évre. – A program elindításakor fontos szempont volt, hogy a lebonyolítás költséghatékony legyen és lehetőség szerint saját, hivatali erőforrásból valósuljon meg, mindkét szempont maradéktalanul megvalósult – mondta az alpolgármester köszönetét kifejezve a lebonyolításban résztvevőknek.

Lang András képviselő fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy az egész folyamatnak fontos eleme a szavazólapot összeállító testületekben a lakosság részvétele, az itt folyó munka. Idén május 4-ig várják ezekbe a testületekbe a szentendrei polgárok jelentkezését. Lang András azt is megjegyezte, hogy igen hasznos hozadéka a Városrészi Költségvetésnek, hogy városrészenként pontos problématérkép alakul ki a fejlesztésre váró feladatokról.

Fülöp Zsolt polgármester zárszavában kiemelte, hogy a szentendreiek közvetlen részvételének fontos szerepe van a város fejlesztésében, mind a javaslatok beküldése révén, mind e javaslatok szavazásra bocsátásában. Ezért hangsúlyozottan kérte, hogy akik kellő érdeklődést éreznek magukban, jelentkezzenek a városrészenként alakuló munkacsoportokba, vegyenek részt a beérkezett javaslatok elemzésében, mérlegelésében. E munkacsoportok együttes tanácskozása dönti majd el, hogy melyik öt fejlesztési javaslatra szavazhatnak a szentendrei polgárok. A tájékoztatót a képviselő-testület elfogadta.

Tájékoztató a 2021 évi Városrészi Költségvetés programról >>>

 

Városrészi költségvetés 2022: Jelentkezzen a szavazólapot összeállító testületbe!