2019. szeptember 13., 08:39
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Deim Balázs fotóművész a Different Worlds 2018 nemzetközi fotópályázaton I. helyezett lett SPACE című sorozatával. A Ferenczy Múzeumi Centrum és a Szentendrei Kulturális Központ fotósa számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt sikerrel egyedi alkotásaival. Édesapja a Skanzen fotográfusa, édesanyja pedagógus, nagyapja, Deim Pál festőművész pedig a szentendrei művészet emblematikus alakja.

• Pályádat mennyire határozta meg a családi örökség? Mikor került a kezedbe először fényképezőgép?
Ha jól emlékszem, 12 éves koromban kaptam fatertől egy filmes gépet, megmutatta, hogy kell használni, és elkezdtem vele szórakozni. De egyébként az életemben mindenhol képek vettek körül. A nagyszüleimnél és otthon a falakon rengeteg kép volt és van. Belém ivódott ez a látvány, és hamar megtanultam képekben gondolkodni.

• Tudatosan készültél arra, hogy fotós leszel?
A kiskori elképzelések – tűzgyújtó, tűzoltó, színész – után már a gimiben úgy készültem, hogy valamilyen művészeti egyetemre megyek és fotós leszek.

• Milyen iskolákat végeztél el?
A Novus Művészeti iskola kétéves alkalmazott fotográfus OKJ-s képzése után a Kaposvári Egyetem fotográfus tervező képzését végeztem el.

• Ki volt a művészetedre nagy hatással a kortárs vagy a nagy fotóművész elődök közül?
Két nevet emelnék ki, akik a sorozataim koncepciójára is hatottak. Drégely Imre, aki a Novusban tanárom volt, ő a látásmódom formálásában nagyon sokat segített. Most lesz Berlinben közös kiállításunk az űr-sorozatommal. Kerekes Gábor a másik mesterem, aki sajnos már nem él. Az ő képi világán keresztül nagyon sokat tanultam, hatott rám a technika is, amit alkalmazott.

• Tavaly elnyertél egy rangos nemzetközi díjat…
2018-ban, a Different Worlds nemzetközi fotópályázaton Közép- és Kelet-Európa országaiból lehetett pályázni. A kiválasztott munkákból a kiállítást Ljubljanában, a Foton Galériában rendezték. A pályázaton SPACE című sorozatommal elnyertem az első díjat, amivel újabb kiállítási lehetőségeket kaptam. A díj révén Rovinjban volt kiállításom, és jelenleg még látható Ljubljanában, a Balassi Intézetben egy önálló tárlatom.

• Beszélj kicsit az „űrös” sorozatodról, a SPACE-ről, amivel a rangos díjat is elnyerted! Nálad valahol „beakadt” ez a távoli világ… miért foglalkoztat ez?
Szerintem ez ma mindenkit foglalkoztat. Egyre többet hallunk róla, egyre több szondát küldenek fel, egyre messzebb jutnak a világűrben. És megmaradnak azok a távoli pontok, amelyeket soha nem láthat, nem fedezhet fel az emberiség. Az űr kimeríthetetlen forrás művészeti szempontból is. Engem mindig foglalkoztatott a fotó, mint lenyomat. Az a tézis, hogy a fotó mindig igazat mond, hiszen a valóságot ábrázolja, nem minden esetben igaz. Mindig szeretek játszani képeimben a mi igaz, mi nem igaz koncepcióval, így az áldokumentum jellegű képek bekerültek a SPACE-sorozatba is.

• Hogyan „dokumentálod” a világűrt innen, Szentendréről?
Hétköznapi tárgyakat és látványokat fotózok, úgy, mintha eredeti űrdokumentumok lennének. Akár egy műanyag-figura, mint asztronauta, vagy a lábnyomom a Holdon, vagy egy citromfacsaró, mint űrhajó, egy golflabda, mint Hold…

• A végtelen tér spirituális részét is kutatod ezekkel a képekkel?
A messzeség, a megfoghatatlanság, az elmúlás, a sötétség benne van a fotóimban, ugyanúgy, mint a nosztalgia az elmúlt gyerekkor után. Ezért emelem be a képekbe a játékokat… A kifelé fordulás a végtelenbe egyben a saját belső és végtelen világom felfedezése is.
Út az önismerethez és viszonyulás a minket körbevevő univerzumhoz.

• A fotóidban elég sötét jövőt látok körvonalazódni… A tájábrázolásod is neutrális, elidegenítő. A képeken sehol egy élőlény, ember.
A fotóimon nem ábrázolom az embert, csak a tárgyi kultúrát, az általuk épített környezetet és használati tárgyaikat.

• Nem okoz benned ambivalenciát az, hogy a munkád során olyan eseményeket – kiállítás-megnyitókat, sajtótájékoztatókat, fesztiválokat, koncerteket – fotózol, ahol a fő „motívum” éppen az ember?
Nagyon jól ketté tudom választani a munkámat a művészettől. Szerencsére a hobbim és a hivatásom is fotózás. Néha elfáradok, de miközben dolgozok, a háttérben, a fejemben alakulnak az új ötletek, az új sorozataimhoz. Így, amikor végre időm van, foglalkozhatok ezekkel. Nem tudok aludni, ha nem fotózom ki a fejemből a képeket, amik benne vannak. Nekem kikapcsolódás az egész napos fotózás után a fotózás. Elindul a flow… és akkor megszűnik az idő, csak a képek vannak.

• Van új témaköröd, ami jelenleg érdekel?
Van most egy pixelvilág-sorozat ötletem. Foglalkoztat, hogyan alakul ki a digitális kép. Az űr-sorozatomhoz és a tárgyi kultúra témájában is vannak új ötleteim. Ezeket még hagyom érlelődni.

• Ha már a digitális képeknél tartunk… van otthon klasszikus fotólaborod?
Van, de már egy ideje nem használom. Persze mindkét iskolámban tanultuk a hagyományos fényképészeti technikákat, és magamtól is fejlesztettem ezt a képességemet. Hétvégékre bezárkóztam a sötétkamrába, benyomtam a magnót, és egész nap kísérleteztem.

• …és milyen zene szólt inspirációként?
Általában valami rock muzsika vagy metál.

• Van olyan fotótechnika, amit te találtál ki?
Nincs, de szeretek ritkán használt technikákkal játszani. Például a szolarigráfia is ilyen izgalmas technika volt, amire rátaláltam. Sörös dobozba rejtett lyukkamerákat tettem ki nyüzsgő fővárosi terek magas pontjaira, mintha valódi, térfigyelő kamerák lennének. A sörös dobozokban a fotópapír három hónapon keresztül rögzítette a tér mindennapos eseményeit. Egy fotó sűrítette esszenciálisan mindazt, ami ebben az időben történt, de úgy, hogy az emberek és közlekedési eszközök nem látszódnak, csak az üres tér. Kicsit apokaliptikus hangulatú fotók lettek. Ez volt a diplomamunkám a Kaposvári Egyetemen, és sok kiállításon részt vett a sorozat.

• Most jöjjön a sablonos kérdés: ha kitennének egy lakatlan szigetre, mit vinnél magaddal?
Egy fényképezőgépet és egy sört.

• Ezt a választ vártam…, de komolyabbra fordítva a szót, a legközelebbi kiállításod mikor lesz, és ez hányadik a sorban?
Berlin, Collegium Hungaricum, október 24., Drégely Imrével. Tizenöt-húsz önálló kiállításom volt eddig, ebben az évben a hatodik.
Kicsit már durva, de nagyon élvezem a sikereket.

• A Szentendreiek a csúcson sorozat fotóit is te készíted, de most te vagy a modell. Ki fotózta a képet rólad?
A feleségem, Flóra lőtte ezt a képet.