2022. március 7., 18:37
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
A Kúria 2022. március 5-én hozott döntése – összhangban a Nemzeti Választási Bizottság álláspontjával – felülbírálta a Pest megye 3-as számú választókerület választási bizottságának korábbi határozatát. Utóbbi még elmarasztalta a Fidesz-KDNP jelöltjét, Vitályos Esztert, az EMMI államtitkárát, amiért a kampányidőszakban laptopokat adott át a szentendrei gimnáziumban. A Kúria másként látta. „Az állami szervek jogszabályban meghatározott tevékenysége politikai tevékenység is” – indokolta döntését a legfőbb bírósági fórum. 

Ahogy azt korábban megírtuk, a Momentum azt kifogásolta, hogy az országgyűlési választásokon Pest megye 3-as számú választókerületében induló fideszes képviselőjelölt február végén a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban uniós forrásból finanszírozott laptopokat adott át. Érvelésük szerint Vitályos Eszter nem a törvények által meghatározott feladatkörében járt el, hanem kampányolt az iskolában. Pest megye 3-as számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága (OEVB) megvizsgálva a kifogást 2022. február 22-én megállapította, hogy „dr. Vitályos Eszter megsértette a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI: törvény 2. § (1) bekezdés a), c) és e) pontjában foglalt, a választás tisztaságának megóvása, esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, ezért eltiltja a további jogsértésről.”

Vitályos Eszter az OEVB döntésével szemben jogorvoslattal élt, melynek nyomán a Nemzeti Választási Bizottság 109/2022. számú határozatában a kifogást elutasította. A Momentum Mozgalom erre válaszként felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, melyet elbírálva a legfőbb bírósági szerv 39.258/2022/7. számú határozatában helyben hagyta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát. A Kúria érvelése szerint „nem lehet döntő jelentősége annak, hogy a jelölt saját választókerületében látja el kormányzati feladatát. A közhivatal viselésének joga a Jelöltet a saját választókerületében is megilleti.”

„A juttatás a szimpátiát növeli, az elvonás azt csökkenti”

A határozat 36. pontjában szereplő indoklás szerint: „az állami szervek jogszabályban meghatározott tevékenysége politikai tevékenység is, és szükségszerűen befolyásolja a választópolgárok véleményét a Kormány, az állami szervek működéséről. A juttatás a szimpátiát növeli, az elvonás azt csökkenti. Emiatt azzal, hogy a Jelölt laptopot osztott ki egy, a választási körzetében lévő gimnáziumban államtitkári feladatai körében, szükségszerűen növelte a diákok, a pedagógusok és az adományról tudomást szerzők között a Kormány, az állami szervek iránti szimpátiát. Ez azonban a Ve. (2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról) módosított rendelkezései és az előbb idézett alkotmánybírósági értelmezés folytán nem minősíthető kampánytevékenységnek”.

(Borítókép: MTI/Mohai Balázs)