2016. december 23., 12:00
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Frész Attila Timóteussal, a Ferences Gimnázium igazgatójával az intézményben történt változásokról, a ferences szellemiségről és a karácsony spiritualitásáról beszélgettünk.

 

fresz
Frész Attila Timóteus 1973-ban született Budapesten. A piarista gimnázium elvégzése után az ELTE német-ógörög szakán, valamint a Sapientia Hittudományi Főiskolán teológiából diplomázott. 2005-ben szentelték pappá. Pasaréten 10 éven keresztül szolgált, és ezzel párhuzamosan tanított a szentendrei Ferences Gimnáziumban. 2014-ben nevezték ki az intézmény igazgatójának, azóta Szentendrén él.

Megújulás három területen
A kor kihívásainak megfelelő iskolát szeretnék, melyhez három igazodási pontot jelöltem ki. Szerintem a jó katolikus iskola korszerű, barátságos és hatékony, ezért ennek megfelelően kellett átalakítani az oktatási- és infrastruktúrát, valamint változásokat eszközölni a humán erőforrás területen.
Az utóbbi időben emelkedett az iskolába járók száma: jelenleg közel ötszáz tanulónk van. A megnövekedett diáklétszám miatt nagyobb terekre volt szükségünk, ezért az egyik épületszárny funkciójának átalakításával új szaktantermeket alakítottunk ki. Az iskolával szemközti területen sporttelepet, focipályát építettünk. Iskolabútorokat cseréltünk le, illetve fejlesztettük, modernizáltuk a számítógéprendszerünket.
Az oktatási struktúrában hangsúlyeltolódás történt: a korábban nagy óraszámban tanított természettudományos tantárgyak helyett most nagyobb óraszámban oktatjuk azokat a tárgyakat, amelyeket a diákok továbbtanulásukhoz választanak. Közismertebb nevén a fakultációs órák száma emelkedett.
Nálunk szinte minden diák továbbtanul, és büszkén mondom a visszajelzések alapján, hogy mindenütt megállják a helyüket. A Műszaki Egyetemről például rendszeresen kapunk levelet, amelyben megköszönik az intézmény alapos munkáját, mert diákjaink teljesítik az egyetemi elvárást, ami nem mondható el minden középiskoláról. Iskolánk az országos átlag felett teljesít, a legjobb 100 hazai gimnázium között vagyunk.
A személyi struktúrában is voltak változások. Fontosnak tartom a tanárok továbbképzését. Örülök, hogy ebben a félévben iskolánkban olyan akkreditált képzésre volt lehetőség, amely hathatós segítséget ad a tanároknak, hogy az őket érő kihívásokra jó válaszokat tudjanak adni.

Felzárkóztatás, tehetséggondozás
A ferences lelkivilághoz szorosan hozzátartozik az elesettek támogatása, amely többféleképpen történik. Egyrészt szociálisan támogatjuk a nehéz helyzetben élőket iskolánk alapítványán keresztül, ami történhet étkezési támogatás formájában, vagy a programok költségeinek átvállalása által. Másrészt tehetséges tanulóink, akik ösztöndíjat kapnak, korrepetálják a gyengébbeket. A beilleszkedési, tanulási zavarral, nehézségekkel küszködő gyerekekkel fejlesztőpedagógus foglalkozik.
A három éve elkezdett tehetséggondozási programunkat egy öregdiákunk felajánlása, az általa létrehozott alapítvány teszi lehetővé. A legtehetségesebb tanulók havi ösztöndíjat kapnak, illetve mentortanárt biztosítunk számukra, valamint az év során egyszer kommunikációs tréningen vesznek részt.
A sporthoz hasonlóan a tanulásban is magas színvonalat kemény munkával lehet elérni. Nem baj, ha a léc magassága kihívást jelent a tanuló számára. Sőt az sem baj, ha kudarc éri. Valódi előrehaladás, fejlődés nincs kudarc nélkül. Arra kell vigyáznunk, hogy a fiatal ne érezze és ne gondolja, hogy ő maga a kudarc. Serdülőknél nem könnyű ezt a különbséget éreztetni, mert még fejlődésben van az énképük, ezért hajlamosak azonosítani magukat a negatív tapasztalatokkal. Ezért a tanár egyik legfőbb feladata, hogy úgy állítson magas követelményt, hogy közben a diákot bátorítsa, motiválja, lelkesítse.
Hiszem, hogy a korszerűség, hatékonyság és barátságosság területén tett lépések érezhetőek, talán a jelentkezők emelkedő létszáma ezeknek a folyamatoknak is köszönhetőek.

Ferences szellemiségben
Ami a ferences hivatásomat illeti, sok tényező közrejátszott abban, hogy pap lettem. Egyik ilyen tényező a család. Katolikus neveltetést kaptam, már gyerekkoromtól pozitívan éltem meg a hitet. A 80-as években, az újlaki plébánián nagyszerű közösségi élet volt, nagy élmény volt közéjük tartozni. Bár akkor a regnum még nem működhetett, de ez annak megfelelője volt. A jó közösség, a programok, a beszélgetések mind-mind hozzájárultak, hogy nekünk, fiataloknak érett és élő hite legyen. Olyan értékeket ismertünk és szerettünk meg, amelyek alapjai az emberi életnek: szociális érzékenység, nagylelkűség, empátia, önzetlenség. Itt ért engem olyan istenélmény, amely arra indított, hogy a szerzetesi hivatást válasszam.
A ferences rendnél pedig megtaláltam a számomra fontos egyensúlyt, ami a lelki élet és a lelkipásztori tevékenység között van. Továbbá fontos volt, hogy a tevékenységünk nem korlátozódik egy területre, hanem az emberekkel való törődésnek, foglalkozásnak számos lehetősége van, ez pedig teret ad a papi hivatás kibontakozásának.


A karácsony szépsége

Karácsonykor számomra az öröm oka, hogy Isten szeretete megnyilatkozik, Jézus Krisztusban közénk jön. Ezt kell átélnünk, s erre a belső erőforrásra támaszkodnunk. A feladat nagy: ebben a pörgős, urbánus, 21. századi közegben kell megértenünk Isten hozzánk való lehajlását, a szeretetből vállalt emberlétét. Az ünnep ennek a megtapasztalása. Cél, hogy a karácsony ne csak hangulat legyen, hanem spirituális életből fakadó élmény. Ha van ilyen élményünk, és ezt át is tudjuk adni másoknak, akkor nem válik felszínessé. Ez a veszély ugyanis folyamatosan fennáll. Rengeteg energiát fektettünk abba, hogy minden rendben legyen, az ünnepi étel, az ajándékok, de ez csak következmény. Ugyanakkor ezt nem szeretném lekicsinyelni, mert fontos része az ünnepnek, kifejezi a belső tartalmat, de csak következmény. A lényegre, Isten szerető jelenlétére kell időt szánni. Ha erre nem jut elég idő, hogy ezt a mélységeset is megéljük, ami az ünnep oka, vagyis az Istennel való találkozás, akkor válhat felszínessé az ünnep.