2021. április 29., 11:52
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 4 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek az április 25. nagy létszámú oltásban, amikor rendkívül jól szervezetten, zökkenőmentesen zajlott a tömeges oltás. Fülöp Zsolt is részt vett segítőként az oltási napon. A Helyi Operatív Törzs (HOPT) legutóbbi ülésén a hét közepére ígért nyitás tervezett intézkedései álltak a középpontban: a védettségi igazolványok ellenőrzésének megszervezése, és hol kaphatnak felvilágosítást, azok, akik még nem kapták meg az igazolványt. 

Dr. Szoltsányi Gábor háziorvos elmondta, hogy úgy tűnik, csökken az új megfertőzöttek száma. A háziorvosok folyamatosan oltanak, most elsősorban Sinopharm vakcinát kapnak. A háziorvosok kérik, hogy lehetőleg mindenki fogadja el azt az oltást, amit felajánlanak neki, mert most az a fontos, hogy minél többen minél hamarabb védettséget szerezzenek. A háziorvosok arról nem tudnak felvilágosítást adni, hogy miért nem kapta meg egy-egy beoltott a védettségi igazolványát. Ők minden beoltott esetében rögzítik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) a beoltás adatait.  Kérik, hogy az igazolvánnyal kapcsolatban ne őket keressék.  (A védettségi igazolvánnyal kapcsolatos információk cikkünk végén.) 

Szentendre Város Egészségügyi Intézményeinek (SZEI) intézményvezetője Dublinszki-Boda Péter is megköszönte a vasárnapi oltásnál közreműködők munkáját. Külön köszönetet mondott az oltásra érkezőknek, hogy az oltási kártyájukon feltüntetett időpontban érkeztek, így nem alakult ki sorban állás.

A Szentendre Városi Óvodákban nincs COVID-beteg munkatárs. Az óvodai felvételek április 23-ig befejeződtek. A szülők értesítést, illetve határozatot május 25-ig e- mailben kapnak az intézményvezetőtől. Előkészítik a Vasvári óvoda nyári tetőcseréje miatti bezárással kapcsolatos feladatokat.

A Püspökmajor Lakótelepi Bölcsődében növekszik a gyereklétszám, ezt a hetet 113 gyerekkel kezdték. Egy munkatárs kivételével mindenki megkapta az első oltását.

A Gondozási Központban az Idősek Klubját szeretnék ismét kinyitni május 25-től, ehhez azonban jogi szakvélemény kell, hogy mikortól nyithatnak, milyen fenntartói döntésre van szükség, ill. hogy az Idősek klubjában is kötelező-e a védettségi igazolvány.
A hajléktalanszállón továbbra is gyorsteszteket végeznek, több kolléga megtanult mintát venni. A kitiltások rendszerét május 1-től visszaállítják.  Az elkülönítésre bérelt lakókonténerek megvásárlására és felszerelésére benyújtott pályázaton nyert az intézmény.

A Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény két kolléga betegedett meg, de egyelőre nem tudni, hogy COVID-fertőzöttek-e. Megkapták a Szentendrei Református Gimnázium által szervezett gyűjtésből az adományokat, szét is osztották. Szervezik a nyári táborokat.

Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban a tervek szerint a bejáratnál fogják ellenőrizni igazolványokat.  Mivel a május 6. nyitáskor még sokaknak nem lesz védettségi igazolványa, ezért számukra fenntartják a korábban kialakított rendszert: az előzetesen összeállított könyvcsomagokat az épület előtt fogják átadni.

A V8 uszoda május 3-tól nyit a védettségi igazolvánnyal rendelkező szentendreieknek. Az első héten, május 3. és május 8. között osztott nyitvatartási idővel fog működni az uszoda, a lakosság számára nyolc sáv áll rendelkezésre délelőtt 6–14 óráig, este pedig fél órával meghosszabbítják a nyitvatartást 19.00-21.30 óráig. Május 9-től a szokásos nyitvatartási időben lesz látogatható az uszoda. A védettségi és személyazonosító igazolványokat a jegypénztárnál ellenőrzik. A vendégekkel foglalkozó munkatársak mindegyike megkapta már az oltását. Több – a járványügyi szabályokra figyelmeztető – táblát helyeztek ki az uszoda területén.

A Városi Szolgáltató NZrt. (VSZ NZrt.) három kolléga COVID miatt betegállományban van, hárman mint kontaktszemélyek, megfigyelés alatt.

A Szentendrei Rendészeti Igazgatóság (SZERI) vezetője, Jámbor Ferenc is nagyon jól sikerültnek nevezte a vasárnapi oltás nagy tömegének kezelését. Az ideiglenes forgalmi rend jól bevált, ez tanulság a következő oltási kampányra is – mondta. A Rendészet is részt vett a hétvégi terasznyitás előkészítésében, a teraszok határainak kijelölésében. Hétvégén nagy volt a tömeg a városban, megteltek a teraszok. Sokan megfeledkeztek arról, hogy a maszkviselés és a távolságtartás változatlanul kötelező.