2020. április 11., 17:17
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az elmúlt két nap tapasztalatai alapján – az ún. társadalmi távolságtartás érdekében – újabb önkormányzati rendelet született. Ennek értelmében a forgalom elől lezárt Belvárosban holnaptól bezárnak a cukrászdák, fagylaltozók és a lángossütők is a következő két napra.

Szentendre belvárosának cukrászdái és lángossütői még mindig vonzó célpontok voltak a sétálók és a kerékpárosok számára, ami – annak ellenére, hogy az üzletvezetők igyekeztek mindent megtenni az óvintézkedések betartása érdekében – kisebb nagyobb csoportosulásokat eredményezett. Ennek elkerülése érdekében a polgármester – az üzletvezetőkkel egyeztetve – úgy döntött, hogy elrendeli ezek bezárását is április 12. és 13-ra (vasárnap és hétfő).

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy most mindannyiunk érdeke az izoláció, az elzárkózás, a társadalmi távolságtartás, akármilyen kellemetlen is ilyen szép tavaszi napokon – mondta Fülöp Zsolt polgármester. – A városvezetés kéri mindazokat, akiknek kedvelt hétvégi kirándulóhelye a város, hogy addig, amíg a járvány el nem múlik, ne látogassanak Szentendrére. A veszélyhelyzet elmúltával mindenkit visszavárunk.

16/2020. (IV.11.) önkormányzati rendelete egyes belvárosi üzletek bezárásáról >>