2022. március 24., 14:48
A beruházás megkezdéséről a közösségi médiában terjedő információk pontosítása érdekében Fülöp Zsolt tájékoztatást kért a Magyar Közúttól és a DMRV-től a munkák várható menetrendjéről. Az út városi szakaszán még nem a 11-es felújítása kezdődött meg.

A Magyar Közút Pest megyei igazgatója, Magyari László elmondta, hogy a kivitelezési közbeszerzési eljárás elindítása április végén, május elején várható, ami mintegy három hónapot vesz majd igénybe. A Magyar Közút mindezek ellenére nagyon bízik abban, hogy augusztusban elkezdődhet a felújítás. Magyari László ígéretet tett Fülöp Zsoltnak, hogy a felújítás ideje alatt napi kapcsolatban lesznek és a forgalomterelésekről rendszeresen tájékoztatnak, egyeztetnek az önkormányzattal. A 11-es főút felújításának ideje alatt szükségessé váló forgalomterelésekről április elején tudnak egyeztetni az önkormányzattal.

Mivel a főút felújításával összehangoltan, azt megelőzően a 11-es alatti közművek cseréjére is sor kerül, amiben kiemelt fontosságú a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) kezelésében lévő hálózat cseréje, ezért Fülöp Zsolt tájékoztatást kért a DMRV-től is. A hálózatcserével kapcsolatos tervek elkészültek, az ezeket jóváhagyó támogató okiratra várnak.

Az Útinform forgalmi híreiben nem szerepelt, hogy a Magyar Közút építési munkákat végezne a 11-es főúton. Az viszont szerepelt, hogy a Liliom utcai csomópontnál földkábelt fektetnek, és ezen a szakaszon útszűkületre kell számítani. Vitályos Eszter, az országgyűlési választások helyi kormánypárti jelöltje e munkák környékét választotta a héten közzétett fotós és videós posztjának helyszínéül, hogy bejelentse: „hamarosan elindul a 11-es főút fejlesztése”.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint a felújítás okozta forgalmi torlódásra augusztusig nem kell számítani, addig „csak” a megszokott dugók keserítik a 11-esen közlekedők életét. A 11-es főúttal kapcsolatos hiteles tájékoztatást keresse Szentendre város web- és facebook oldalán és hírlevelében. Olvasóinkat külön rovatban, folyamatosan tájékoztatjuk a legfrissebb közlekedési információkról.

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
ked 28

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 28

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.