2017. március 3., 10:07
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Évértékelés a 8. körzet képviselőjétől, Dombay Zsolttól.

Milyen változások történtek a tavalyi évben a körzetében?
Sajnos nagyobb beruházásokról nem tudok beszámolni. Forráshiány miatt el kellett halasztani két fontos feladatot is: a Kisbán-házban tanulók átköltöztetését a Családsegítő épületébe, illetve a Vasvári utca aszfaltozását és vízelvezetésének megoldását. Megvalósult viszont, és minden évben programot jelent, a Szentlászlói út mentén húzódó teljes járdaszakasz rekonstrukciója. 2015 után tavaly is folytatódott az építés, az Anna utcai lehajtóig tudtuk elvégezni a munkát.
Külső befektetőnek és pályázatnak köszönhetően elkezdődött az izbégi sport- és szabadidőpark fejlesztése a Vissza a vadonba elnevezésű projekt kivitelezésével. A fejlesztés több fázisból áll. Épül egy fejlesztőközpont gyerekek számára, ahol lehetőség lesz a logopédiai foglalkozástól kezdve, a különféle mozgásfejlesztésen át egyéb készségek fejlesztésére is, melyek növelik a sportolási lehetőségeket, illetve pótolják a tanintézményeinkben lévő hiányosságokat. A fejlesztőközpont reményeink szerint tavaszra készül el.
Pályázat útján sikerült forrást nyerni a nagy füves- és a kis műfüves labdarúgópályák felújítására, a jó idő beköszöntével kezdődhetnek a munkálatok. A sporttelepnek az SZVSE (Szentendre Városi Sport Egyesület) által bérelt részét bekerítjük, de ez természetesen nem zárja ki, hogy külsősök is használhassák a létesítményt. A lakosság számára elsősorban baseball-pálya területén szeretnénk biztosítani a sportolási lehetőséget, valamint a focipálya és a patak közötti, jelenleg gazos terület rendbehozatalával. Még idén kialakítunk egy pihenő- és játszóparkot is. Szeretnénk további kültéri sporteszközöket elhelyezni: kosárlabda-palánkot, pingpongasztalokat, illetve – szintén pályázati forrásból – szabadtéri kondipark kialakítását tervezzük. Jelenleg a pályázat elbírálására várunk.
A sport- és szabadidőparkon kívül idén milyen területeken van esély fejlesztésre a körzetében?
Az említett járdaszakasz egészen biztosan tovább épül, illetve utolsó fázisába érkezett az Izbég központi részén lévő élelmiszerbolt előtti rész felújítása, ahol a megállásra alkalmas területet bővítjük. Legújabb hír, hogy ebben az évben biztosan sor kerül a Zilah utca vízelvezetési problémájának a megoldására és az utca térkővel való burkolására.
Városi nagyberuházásként továbbra is prioritást élvez a Vasvári és a Puskin utcák javítása, aszfaltozása. A keskenyebb és rövidebb utcák szilárd burkolattal való ellátását – a Zilah utcához hasonlóan – térkövezéssel szeretném megoldani, mely hosszú távon kifizetődőbb, mert nagyobb a teherbírása és időtállóbb. Igyekszem az izbégi lakosok figyelmét felhívni az 1+1 pályázati lehetőségekre, amellyel meggyorsítanánk a fejlesztések ütemét. Ennek érdekében március 29-én, április 3-án és 10-én a körzet különböző pontjain utcafórumot tartunk a polgármester úrral, ahol a tájékoztatáson túl a lakossági igényeket is szeretnénk felmérni. Ezek eredményéről az április 20-ra tervezett lakossági fórumon adok tájékoztatást. A fenti eseményekről természetesen minden érintettet meghívóban is értesítünk.

Hogyan tartja a kapcsolatot a körzetben lakókkal?
Az idei év fontos újítása lesz, hogy több problémás területtel kapcsolatban szeretném a lakosság véleményét megkérdezni, hogy a többség akarata érvényesülhessen. Gondolok itt például a Szentlászlói úton az iskola és óvoda oldalán végighúzódó, valamint a Mária utca és a lakópark közötti járdafelület megtartására vagy esetleges megszüntetésére, illetve a parkolás engedélyezésére vagy tiltására a biztonságos közlekedés érdekében. Természetesen ezeket a kérdéseket a lakossági fórumon is megvitatjuk majd.
A lakosokkal való kapcsolattartás eddig úgy működött, hogy amikor telefonáltak vagy e-mailt küldtek, felvettem velük a kapcsolatot, és igyekeztem minél előbb a helyszínen megtekinteni a problémát. Ez nem volt mindig hatékony, mert rengeteg esetben többen is ugyanazzal a problémával kerestek meg. Ebben az évben változtatni kívánok ezen, ezért havonta egyszer szeretnék fogadóórát tartani az izbégi iskolában, illetve az izbégi sporttelep épületének felújítása után, az ott kialakított irodában is megtalálnak a lakosok munkaidőben.

Mennyire elégedett az eddigi eredményekkel?
A Vasvári és Puskin utcák felújítása továbbra is prioritást élvez, nagyon elszomorít, hogy ezt tavaly nem sikerült megvalósítani. Bizonyára más sokan értesültek róla, hogy egy februári döntés értelmében a kormány átvállalta az uszodatartozást. Ennek eredményeképpen komolyabb infrastrukturális fejlesztésekre nyílik lehetőségünk minden körzetben. Sokkal többet szerettem volna a körzetben megvalósítani, de a források nem álltak rendelkezésre. Bízom benne, hogy a 2017-es költségvetés, megválasztásunk óta első ízben, lehetőséget ad arra, hogy az éves beszámolóban komolyabb fejlesztésekről is beszámolhassak.