2026. szeptember 3., 13:13

Születésnapja alkalmából köszöntötte otthonában a 90 éves Molnár Istvánt Szentendre polgármestere. Az ünnepelt és 88 éves felesége nagyon örültek Fülöp Zsolt látogatásának.

Molnár István 1936. augusztus 11-én született Hódmezővásárhelyen. Nyolcan voltak testvérek, akik közül már csak ő él. Pesten, a 3. számú Építőipari Vállalatnál dolgozott kőművesként, és az ott töltött 40 éves pályafutása során számos nagy budapesti építkezéen dolgozott. Többek között a Keleti és a Nyugati pályaudvar homlokzata is viseli keze nyomát. Második feleségével 1983 óta élnek Szentendrén harmonikus házasságban, szeretetben, egymást támogatva.

István bácsinak egy fia van, aki Szegeden él, valamint egy unokája, aki újságíróként dolgozik. Felesége egyszülött fia volt sajnos 22 éve meghalt; Manhattanben élő unokája azonban szokta látogatni az idős házaspárt.

István bácsi kiváló szellemi és fizikai egészségnek örvend, nem szed gyógyszereket. Vidám, optimista természetű, nagyon jó humora van, sokat mosolyog. Szeret mozogni, nem viseli el a tétlenséget: egészen a közelmúltig a rokonok kőhegyi telkén gazdálkodott, ahová oda-vissza 6 kilométert gyalogolt. Egyik humoros mondása úgy szól: „Sajnos öregszem, de erre nem törekszem.”

Feleségével mindketten rendkívül tájékozottak. István bácsi nagyon szereti a történelmet, sokat olvas, főleg történelmi témájú könyveket. A hozzájuk látogató polgármesternek is sok történelmi anekdotát mesélt, felidézte a hosszú élete során megélt politikai rendszereket, így a Rákosi- és a Kádár-rendszert is. A történelem iránti szeretete miatt a lépcsőházban, ahol laknak csak „Töri bácsinak” hívják.

Fotók: Szentendre.hu