2018. június 12., 15:36

Kistérségi együttműködés keretében újabb útszakaszokkal bővítette, egyben vasúti közlekedéssel is elérhetővé tette a Pilisi Parkerdő Zrt. a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot. A kesztölci és a piliscsévi önkormányzat, a helyi civil szervezetek és az erdőgazdaság együttműködése nagy jelentőségű a Pilis keleti oldalán fekvő települések turisztikai vonzerejének növelése szempontjából is. 

Új erdei kerékpáros útszakaszokat nyitottak meg Kesztölc és Piliscsév, valamint Pilisszántó között, így összesen már 350 kilométeresre bővült a 2016-ban létesített Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózat. A családok, túrakerékpárosok, és kerékpáros sportolók számára egyaránt jó lehetőségeket kínáló útvonalak eléréséhez új „Parkolj + Bringázz!” parkolóhelyet is kialakítottak Kesztölcön, így 10-re nőtt a hálózatba kapcsolt autós megállók száma.

A kezdeményezés fontos újdonsága, hogy két, immár vasúttal is elérhető kiindulópontot is kialakítottak, egyet Piliscsaba-Klotildligeten, egyet pedig Piliscséven. Mivel az érintett vasútvonalon kerékpárral is lehet utazni, lehetővé vált az erdei kerékpáros túraútvonalak tömegközlekedéssel történő megközelítése.

Az ünnepélyes átadón köszöntőt mondott dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Vöröskői István, Kesztölc polgármestere, Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség elnökségi tagja, továbbá Nyírő András, a kezdeményező Virágzó Kesztölc Egyesület elnöke.

„Példaértékű az a helyi szintű összefogás, ami a mostani fejlesztést elindította, és lehetővé tette. A civil szervezetek aktív tevékenysége szerencsésen találkozott a kesztölci és a piliscsévi önkormányzat, valamint a projektgazda Pilisi Parkerdő együttműködési szándékával. A konstruktív partnerségnek köszönhetően fontos hálózatfejlesztést hajtottunk végre, az átadott új útszakasz, és az új kiindulópontok hídként kapcsolják össze az egymás melletti turisztikai látványosságokat és magukat a településeket is. Mindez komoly fejlődési lehetőséget jelent a térség idegenforgalmában is, a vasúti közlekedés elérhetővé tétele pedig a praktikum mellett fontos fenntarthatósági üzenetet is hordoz, hiszen a tömegközlekedés használata csökkenti az erdőkre nehezedő légszennyezés mértékét – mondta az átadón Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.

Az utóbbi évek kutatásai rámutattak, hogy a Pilisi Parkerdő kirándulóhelyeit egyre többen keresik fel kerékpárral: évente 1,5 millió biciklis látogatási alkalmat regisztrál az erdőgazdaság. Az újonnan megjelenő igényekre válaszul alakította ki a Pilisi Parkerdő Zrt. a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot, amely a mostani bővítés eredményeként 350 kilométernyi bejárható erdei utat kínál a Pilisben, a Visegrádi-, és a Budai-hegységben, összesen tíz parkolóval, és két vasúti csatlakozási ponttal. A hálózat részét képezik a terepen elhelyezett térképes információs táblák is, amelyeken összesen 34 darab, különböző nehézségű túrát javasolnak az erdészek. A táblákon egyben felhívják a figyelmet az erdei kerékpározás szabályaira és etikájára, hogy az erdőt látogató gyalogos, lovas és kerékpáros túrázók egymás igényeire tekintettel, az erdő értékeit közösen megőrizve szervezzék kirándulásaikat. Természetesen az útvonalak szabadon variálhatók, de aki először indul a térségbe kerékpározni, azok számára könnyebbség a szakemberek által összeállított útvonalak bejárása.

A „Parkolj + Bringázz!” pontok, és az onnan induló javasolt túrák megtekinthetők a parkerdo.hu oldalon, a terepen pedig információs táblák, és számozott jelzések segítik a tájékozódást.

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
szo 13

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 13

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
szo 13

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
szo 13
szo 13

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
szo 13
szo 13
szo 13

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
szo 13

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
vas 14
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26