2021. november 26., 18:55
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Nem felel meg a valóságnak az a Vitályos Eszter által közzétett információ, mely szerint „a szentendrei önkormányzat határidőn túli módosítási javaslatokat nyújtott be a 11-es út felújításával kapcsolatban, amely megakaszthatja a Kormány projektjét”. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára először a közösségi médiában adott hangot ezzel kapcsolatos aggodalmainak, majd emailt írt a témában Szentendre polgármesterének. A poszt és a levél tartalmával szemben a valóság az, hogy a város vezetése folyamatosan egyeztetett a Magyar Közút Zrt. illetékeseivel a várost átszelő út rekonstrukciójának részleteiről, és minden információt időben átadott a beruházó állami szereplők megalapozott döntéseit segítve, hozzájárulva ahhoz, hogy a Magyar Közút jól előkészítve és időben megkezdhesse a munkát.

Ezzel ellentétes információt az önkormányzat nem kapott a Magyar Közúttól, nem is kaphatott, mert késedelem nem történt. A szentendreiek érdeke a konstruktív tárgyalás minden érintett szereplővel, ezért válaszlevelében Fülöp Zsolt polgármester az egyeztetések sürgős folytatását kezdeményezi.

Az alábbiakban változtatások nélkül közöljük Vitályos Eszter Facebook-posztját, és e-mailjét, valamint Fülöp Zsolt válaszlevelét.

 Szentendre polgármesterének válasza Vitályos Eszternek

Tisztelt Államtitkár Asszony!

A szentendrei 11-es út teljes felújításával kapcsolatban egy nap késedelem sem fogadható el, ennek szellemében jár el az önkormányzat!

A Magyar Közút október végén értesítette hivatalosan a várost, hogy minden Budapest felőli balra kanyarodást letilt a Pannónia-telepnél és kérte az önkormányzatot, hogy vizsgálja felül a városrész forgalmi szabályozását és tegyünk javaslatokat ennek ismeretében.

Ennek megfelelően szakemberek bevonásával megvizsgáltuk a forgalmi helyzeteket és megtettük javaslatunkat.

Eddig a Magyar Közút nem jelzett vissza hivatalosan, sem informálisan, hogy bármilyen aggályuk lenne a javaslatokkal.

Ma délután felhívtam Magyari Lászlót a Magyar Közút illetékesét, akivel abban állapodtam meg, hogy minél hamarabb vizsgáljuk meg a Pannónia-telepet érintő forgalmi helyzetet.

Azt javaslom, hogy azonnal egyeztessünk időpontot a jövő hétre, bármely helyszínen (Magyar Közútnál, Minisztériumban, Szentendre Polgármesteri Hivatalban) ne késlekedjünk!

Szép hétvégét!

Fülöp Zsolt

Vitályos Eszter elektronikus levele Szentendre polgármesterének

Tisztelt Polgármester Úr!

Nemrég értesültem arról, hogy a Magyar Közút aggodalmát fejezte ki az Ön által 2021. november 16-án keltezett, a 11-es főút elkészült terveinek módosítási igénye kapcsán.

Teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy a módosítási javaslatokat megfontoltan, a helyi lakossággal egyeztetve és az ő érdekükben nyújtotta be, ezért javaslom, hogy keressünk a felmerült kérdésekre mielőbbi megoldást annak érdekében, hogy a beruházás a tervezett időben elkezdődhessen. Erről előzetesen egyeztettem Magyari László úrral, a Magyar Közút Zrt. Pest-megyei igazgatójával is.

Tisztelettel meghívom Önt egy háromoldalú szakmai egyeztetésre 2021. december 7-én, délelőtt 11.00 órára, melynek helyszíne;

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. 5. emelet 555.

A megoldás ebben az ügyben közös érdekünk, ez mindennél előbbre való, ezért számítok Önre. Tisztelettel:

Vitályos Eszter

Vitályos Eszter Facebook-posztja a témában

Drága Pilis-dunakanyariak!

Rengeteg dühös, negatív kommentet láttam a hír kapcsán, hogy a szentendrei önkormányzat határidőn túli módosítási javaslatokat nyújtott be a 11-es út felújításával kapcsolatban, amely megakaszthatja a Kormány projektjét.

Nagyon szeretném, ha békesség jellemezné ezt a beruházást, amelyet már mindannyian nagyon várunk!

Bár Fülöp Zsolt polgármester úrral más politikai nézeteket vallunk, és rengeteg szakmai dolgot másképp látunk, szeretném hinni, hogy a késői módosításokat az itt élők és a lakosság érdekében nyújtotta be.

Azért, hogy a munkálatokat időben elkezdhessük, – mint orszàggyűlési képviselő-, szeretném egy asztalhoz ültetni a feleket, így 2021. december 7-ére megbeszélést hívok össze az önkormányzattal és a Magyar Közúttal.

Ez a felújítás 45.000 ember mindennapjait segíti majd! Most félre fogjuk tenni a politikai csatákat, és megoldásra jutunk!

Ölellek benneteket!

Eszter