2018. február 9., 11:54
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár a fenti címen kiállítást rendezett régi fényképekből, képeslapokból. A kiállításhoz kapcsolódott Beck László természetjáró, a HÓD Honismereti Túraegylet elnöke vetített képes előadása. Alább a nagy sikerű előadás szövegéből idézünk. A kiállítás február közepéig tekinthető meg a könyvtár kölcsönzőterében.

 A turizmus hőskorából

Hazánkban 1873 a szervezett természetjárás kezdete. Ekkor alakult meg Tátrafüreden a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE). A turistáskodás akkoriban költséges felszerelést igényelt, így érthető, hogy az e1ső egyesületek tagjai a gazdagabb polgárság és az arisztokrácia köréből kerültek ki. Túráik célpontja elsősorban a Tátra volt.

1891-ben az MKE Budapesti Szakosztályából jött létre a Magyar Turista Egyesület (MTE), mely fő céljának már a középhegységi túrázás fejlesztését tartotta. A fellendülő idegenforgalom hatására kezdtek menedékházakat építeni. Az első turisztikai évkönyvet még 1874-ben adták ki, majd 1889-ben a Turisták Lapját is útjára indították. Olyan neves személyiségek vettek részt a turizmussal kapcsolatos munkában, mint báró Eötvös Loránd egyetemi tanár, miniszter, akadémikus, Téry Ödön, „a szegények orvosa”, vagy Thirring Gusztáv földrajztudós, az MTA tagja.

Ehhez az időszakhoz köthető a Pilis feltérképezése is. Egyre több kis helyi szervezet alakult, köztük az MTE Szentendrei Osztálya. Működésüket és a turizmus terjedését az első világháború kitörése jó néhány évre visszavetette. A trianoni békeszerződés után – mivel a Magas-Tátra és Erdély, az ország legvonzóbb kirándulóhelyei külföldi területté váltak – a természetjárás nehezen indult újra.

A Bükkös-patak az idők sodrában

A magyar államalapítás idején körülírva, de még nem nevén nevezve, a Bükkös-patakra való hivatkozással említik először Szentendrét. Ezért a Bükkös-patak a szentendreiek számára nem csupán természeti képződmény, hanem a legfontosabb várostörténeti adat is. Egy oklevél szerint az államszervező István király a veszprémi püspökségnek adományozott – többek között – egy Visegrád megyei falut. A falu a Duna mellett fekszik – írja az oklevél –, jobbra tőle az „Aporig folyó” torkolata van. Történészek szerint Apor vize a mai Bükkös-patak, a meg nem nevezett falu pedig a mai Szentendre.

A Bükkös az egyik legismertebb, legkedveltebb patak Szentendrén. A város négy patakja közül ez a leghosszabb (16 km-es), és ez a legnagyobb vízhozamú. Áthalad a belvároson, és a Duna szentendrei ágába torkollik.

A pataknak az évszázadok folyamán többször megváltozott a neve. A XIV. században Kékes-pataknak mondták, a folyása mentén fekvő kis hegyi falu, a mai Pilisszentlászló régi nevéből eredeztetve. Egy XVIII. századi kamarai térképen a Király-patak megnevezés feltehetően az akkori királyi, kamarai birtoklásra utal. (Volt időszak, amikor a Király-kúti nyeregben eredő forrást – Királykúti-forrás – tartották a Bükkös-patak eredetének.) A helyi névadásban nevezték Izbég-pataknak, minthogy a Szentendréhez csatolt egykori falun folyik keresztül, de „hallgatott” Malom-patak névre is, jó okkal, hiszen a hegyekből sebesen aláfolyó vize a középkortól kezdve egészen a huszadik század első feléig különféle, főleg gabonaőrlő malmokat hajtott. Hívták szláv eredetű névvel Bucsinának, ami szerbül zúgást, morajt jelent, szlovákul pedig bükköst. Mindkét jelentés jól jellemzi a néha csendes, máskor félelmetes dübörgéssel alárohanó, nagy múltú patakot.

Folyása azt az északnyugat-délkeleti irányú geológiai törésvonalat követi, mely Dömöstől a Szőke-forrás völgyén és a Király-kúti nyergen keresztül Szentendréig fut. Felszíni patakként valójában a Visegrádi-hegységben, de még Komárom-Esztergom megye területén, mintegy 450 méteres tengerszint feletti magasságban, a Dobogókő alatti Zsivány-sziklák közelében ered. Számtalan kisebb-nagyobb vízeséssel tarkított útján 350 métert, kilométerenként tehát átlagban 23 métert ereszkedik. Dömör-kapunál a patakot egykor mindkét oldalán hatalmas sziklafalak kísérték. Innen a hely elnevezése, mely török eredetű, és jelentése: vaskapu, illetve megerősített szoros. A vízesések közül a leglátványosabb éppen itt alakult ki. A valaha mintegy hét méter magasságból, több ágban alázuhanó Dömör-kapui vízesés azonban átalakult, részben megsemmisült az 1922-ben, tőle nem messze megnyitott kőbánya miatt.

Gazdasági tevékenység a patak mentén

A patak jelentős gazdasági szerepet töltött be a múlt században. A malmok közül a legismertebb a Deim-féle malom volt, melyhez kertvendéglő is tartozott. Egy 1808-ból származó térkép szerint hét vízimalom működött a patak mentén, köztük papírmalom is. A legalsó, a Nérics-családról elnevezett malom a mai piactérnél állt, s 1932-ig működött. A Deim-féle malom előtt 1899-ben ültetett hatalmas jegenyenyár ma is jelzi az egykori malom helyét. Efölött volt a Gernedl(i)-, még följebb a Giliczer-malom, majd a Grúber- (más néven Szentiványi-) malom, és végül, a Kéki-bánya magasságában a Klemm-féle lisztőrlő malom következett. A malmok üzemeltetése céljából felduzzasztott víz igen kedvelt fürdőhely is volt, mely még a fővárosiakat is vonzotta. Legtovább az 1944-ig vízimalomként működő izbégi Grúber-féle malom üzemelt a János utcai vashíd mellett. Követve a technika fejlődését, villamoshajtású malomként az ötvenes évek vége táján fejezte be pályafutását. (Lásd: Török Katalin: Már nem pergetik a vizet, már nem kelepelnek… Szentendre és Vidéke, 2009. szeptember 25.)

A másik jelentős gazdasági tevékenység közvetlenül Dömör-kapunál alakult ki, ahol már a rómaiak idején és a középkorban is bányásztak követ. Itt, a szurdok bejáratánál kezdte meg működését 1923-ban a kőbánya. Mivel a terepviszonyok miatt nehéz lett volna vasutat építeni, drótkötélpályán szállították a nyersanyagot a szentendrei HÉV-vágányok mellett kialakított kőzúzóig. A kőzúzótelep egészen 1960-ig fennállt.

A bányából drótkötélpályán csillékkel szállították a kitermelt követ a beszédes nevű Kőzúzó utcai telepre, majd onnan a kívánt méretre aprítva vasúton szállították a felhasználási területre. Főleg a vasút számára állítottak elő vasúti zúzalékkövet, de útépítéshez is fejtették a vulkanikus eredetű, kemény andezitláva kőzetet, belőle kiskockát és szegélykövet is faragtak. Napi 20-25 vagon követ bányásztak ki.

A két végállomás, a bánya és a kőzúzó közötti távolság 6,5 km volt, és több mint 70 darab fa állvány tartotta a levegőben a drótkötelet. Az állványok faácsolatát helyben kivágott fák anyagából állították össze. A kötélpálya tulajdonképpen két tartókötélből állt, amelyeken az egyik irányba – a bánya felé – az üres, a másik irányba – a kőzúzó felé – a megrakottan közel egytonnás csillék gördültek. A csillék mozgatásáról egy harmadik, végtelenített, a kőzúzónál lévő motorral húzott vontatókötéllel gondoskodtak. (Lásd: Franyó Rudolf: Elődeink mesterségei és foglalkozásai. Kőbányák. Pilisszentlászló, 2008. Pest Megyei Könyvtár, helytörténeti gyűjtemény.)

A Bükkös-patak vízhozamát kihasználó létesítmény volt még a Szentendrei Kocsigyár, amely lovaskocsikat, lószerszámokat is gyártott vízikerék-, majd később turbinaműködtetéssel. A gyár vízellátására Izbégnél egy kis duzzasztóművet – a helyi köznyelvben csak „zsilipnek” nevezett műtárgyat – emeltek. Innen vezették a vizet a földfelszínen a gyárba. A betoncsövek nyomvonala egyes szakaszokon még ma is felfedezhető.

Szentendre legszebb része védelmet érdemel

A Dömörkapu-i vízesés környezetéhez tartozó erdőrészek megőrzéséről már Szentendre első polgármestere, Dumtsa Jenő intézkedett, amint azt a Turisták Lapja 1889. évi 6. számában megjelent tudósítás tanúsítja.

Szent-Endre város polgármesterétől

A Magyarországi Kárpát Egyesület tekintetes Budapesti Osztályához, Budapesten

 A helybeli Dömör-kapui erdőrész iránt a város tanácsához intézett becses felhívása folytán van szerencsém hivat. tisztelettel értesíteni, hogy ámbár az 1879. évi XXXI. t.-cz. 17. §-ának rendeletéhez képest készített erdőgazdasági üzemterv szerint a kérdésben forgó erdőrész ez évben letarolandó, intézkedtetett, hogy a némi regényes szépségű vízesést képező sziklák környékében, valamint az odavezető úton álló lábas erdő kíméltessék.

Egyúttal kijelentem, hogy az egyesület üdvös működését méltányolva, bármely felhívását, illetve figyelmeztetését szívesen fogadandom.

 Szent-Endrén, 1889. nov. 16.                                                              Dumtsa, polgármester

 Ennek ellenére évek múltával – hét évvel a kőbánya megnyitása után – keserves hangú cikkek jelentek meg egyik legszebb természeti értékünk védelmében. A Turisták Lapja 1930. évi 10. száma dr. Dezsőfi Ferenc tollából az alábbiakat közli:

A Dömörkapu vízesése (…) sajnos, beleesik a Pestvármegyei Kőbánya területébe, az erdőt körülötte teljesen kiirtották, környékét törmelékkövekből összehányt kősáncokkal vették körül, úgyhogy az arra menő ma már csak szomorúan nézheti meg a (…) vízesés igen sivár környékét.

A bányászat tehát az egykor csodás sziklaszoros vízeséseit végül tönkretette. Dömör-kapu ma már egy megbolygatott vidék, annak minden jellegzetességével. A vízesésnél ugyan most is vaskos andezit tömbökön bukdácsol le a patak, de a kőbánya működése jó alaposan átformálta a tájat. A valamikor oly szűk szoros mindkét oldala félkörívesen kiszélesedett. Föltekintve jól láthatóak a csaknem függőleges és omlékony bányafalak, amelyek csak néhány hollónak nyújtanak menedéket.

Azt, hogy a szentendreieknek mit jelent a Bükkös-patak, talán Máté György helytörténész fogalmazta meg a legszebben, Ezer év a Bükkös mentén című írásában:

Akik rohanó és zajos világunkban – akár csak egy órára is – köveken bukdácsoló víz és ágakon üldögélő madarak hangját akarják hallani, azok a sebes sodrású Bükkös-patak árnyas völgyében mindezt megtalálják. (…) Elfogultság nélkül állíthatjuk, itt található Szentendre legszebb része.

 Környezetünk védelme nekünk is fontos kötelességünk. Ha belegondolunk, kitűnik, hogy ma sem lehetünk nyugodtak. Bár a patak menti ipari üzemek, melyek egykor szennyezték az élővizet, megszűntek, és a patak állapotán sokat javított a lakóterületek csatornázása, de még mindig visszatérő probléma az illegális hulladéklerakás a patak partján. (Spanyol Éva: A szentendrei Bükkös-patak természeti értékei. Szakdolgozat.)

Összeállította Gaján Éva

Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, helytörténeti gyűjtemény

A kőfejtésről készült közeli kép, előtérben turistákkal (Dezsőfi Ferenc albumából)
A kőbánya üzemi területét ábrázoló képeslap 1930-ból (Ürmös Lóránt gyűjteményéből)
A vízesés bő vízállásnál. Csoportkép 1918-ból (Fortepan)
A befagyott vízesés Dömör-kapunál, előtérben síelőkkel (Ürmös Lóránt gyűjteményéből)

Összeállította Gaján Éva

Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, helytörténeti gyűjtemény