2016. november 23., 18:21

A Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség (MÖFÖSZ) különdíját nyerte el Szentendre a Virágos Magyarországért Országos Környezetszépítő versenyen.

A 2016. november 18-án Kaposváron tartott díjátadón Kudett Krisztina zöld referens vette át a verseny különdíját. A versenyen való részvétel feltétele egy szöveges bemutatkozás, valamint a pályázati dokumentació kitöltése volt. A város zöld felületeit és virágosítását egy 5 tagból álló zsűri értékelte a nyár elején, amikor egy bemutatkozó prezentáció után néhány órás séta keretebén mutatták be nekik a várost. A Virágos Magyarországért Országos Környezetszépítő verseny zsűrije a virágosításon és a kiültetéseken kívül számos más körülményt is értékelt a pályázatok elbíráláskor.

Tekintettel voltak a település gondozottságára, tisztaságára, egységes képére (növényalkalmazás, burkolatok, utcabútorok, fenntartás tervezettsége, minősége); a közösségi részvételre, a lakosság és a civil szervezetek bevonására (a lakosság, a helyi közösségek, vállalkozások részvétele a közterületek szépítésében, helyi virágosítás verseny, közösségi tervezés, konzultáció). Szempont volt a település turisztikai jelentősége és felkészültsége, látogató- és vendégbarát szemlélete (turisztikai látványosságok környezete, turisztikai tájékoztatás, vendégbarátság); az önkormányzat erőfeszítése, fenntartói szerepe és stratégiai gondolkodása (szakmai felkészültség, tervszerűség, stratégiai gondolkozás színvonala, a zsűrizésre történő felkészülés és a zsűrizés menetének lebonyolítása); figyelembe vették a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programját és eredményeit, a korszerű hulladékgazdálkodást és a megújuló energia felhasználását.

Az 1994 óta évente sikerrel meghirdetett, országosan ismert mozgalom célja a hazai kertkultúra felkarolása, támogatása és nem utolsósorban bemutatása, népszerűsítése. A mozgalom részeként évente mintegy 300 település nevez be a megmérettetésre, amelynek során megválasztják az öt legvirágosabb várost, falut és Budapesti kerületet.
A Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség, melynek különdíját Szentendre érdemelte ki, a zöldfelület-gazdálkodási, díszkertészeti szakma képviselője, a szakterületért dolgozó szövetség.

Az önkormányzat köszöni a részvételt mindenkinek, aki a város szépségéhez, és így a versenyen elért eredményhez hozzájárult: egyesületeknek, civil szervezeteknek, a lakosoknak, a Városi Szolgáltató dolgozóinak.

Részletes információk a versenyről: http://viragosmagyarorszag.itthon.hu/

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.