Újabb kihívásokat hozhat az extrém időjárás kedden, rendszeresen frissülő cikkünkben követjük a híreket és a hivatalos információkat.
Július 8-án, kedden további esőzés és viharos szél érkezik a hétfői, viharkárokkal terhelt nap után.
22:11 A Rózsa utcát az imbolygó villanyoszlop miatt lezárták a rendészek
Az oszlop dőlési sugarában a teljes útpályát lezárta a Szentendrei rendészeti Igazgatóság. A forgalom lassított sebességgel, váltakozó irányban haladhat a lezárt szakasz mellett.
21:40 Balesetveszély a Kőzúzó és a Rózsa utcában
Úttestre dőlt villanyoszlop miatt a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság által korábban lezárt Kőzúzó utcában, többen figyelmen kívül hagyva a lezárást, behajtanak és bámészkodnak a környéken. A Rózsa utcai megdőlt villanyoszlopnál lezárt területen szintén. A balesetveszély elkerülése érdekében a rendészet kezdeményezi a Rózsa utca teljes lezárását az eddigi félpályás korlátozás helyett.
19:06 Fülöp Zsolt tájékoztatást kért az áramszolgáltatótól
A polgármester az áramszolgáltatás helyreállításának helyzetéről kért tájékoztatást az E.ON kommunikációs vezetőjétől, aki elmondta, hogy elsőként a középfeszültségű rendszer hibáit javítják, ez ugyanis feltétele annak, hogy a lakossági hálózaton is el tudják végezni a szükséges javításokat.
17:42 Elmarad a kertmozi mai műsora
A bizonytalan időjárás és a tegnapi vihar okozta károk miatt elmarad a Barlang kertmozi vetítése.
14:49 A Magyar Közút július 9-én kezdi a 11-es főút szentendrei szakaszának takarítását
Az útfenntartó bejelentése szerint 07.09-én (szerdán) 09:00-14:30 között, a 11 sz. főúton a szélvihar által felhalmozott falevelek, apróbb ágak eltávolítását végzi, valamint a fahordalékok takarítását, burkolattisztítását végzi középszigetek környezetében kézi erővel. Időszakosan útszűkület, sávzárás várható a munkavégzés során.
14:13 Két jelzőlámpa továbbra sem működik a 11-es úton
Az áramszolgáltatás visszaállását követően továbbra sem működik a Római sánc utcai (Petzeltnél) és az Ipar utcai kereszteződések jelzőberendezése. A Magyar Közút felé megtörtént a jelzés.
11:59 A városi ügyfélszolgálaton visszaállt az áram, a telefonvonalak instabilak
Az ügyfélszolgálaton visszaállt az áram, de a telekommunikációs szolgáltatás még akadozik, a telefonvonalak nem stabilak sem vezetéken, sem vezeték nélküli hálózaton. Az ügyfélszolgálat e-mailben fogadja a panaszokat továbbra is, kérjük, a bejelentéseknél részesítsék előnyben az elektronikus levél küldését. E-mail: ugyfelszolgalat@szentendre.hu
A kárbejelentő lap innen tölthető le: https://szentendre.hu/…/uploads/2025/07/karbejelento.pdf
11:31 Zárva tart a Szentendrei Kisállatkert
Az elhúzódó esőzések miatt a Szentendrei Kisállatkert és Természetvédelmi mentőközpont a kedden zárva tart, jelentette be az intézmény a Facebook-oldalán.
10:42 A Püspökmajoron és Pismányban még vannak ellátatlan áramszolgáltatási területek
A lakótelep nagy részén helyreállt a szolgáltatás, minimális az ellátatlan lakások száma, Pismányban azonban további hibajavításokra van szükség. A szolgáltató áramfejlesztő aggregátorokat biztosít a hosszabb hibaelhárítási időt igénylő helyszíneken.
(Fotók: NL / Szentendre.hu)
10:32 Önkéntes tűzoltócsapatok segítik a kárelhárítást
A tűzoltók további, mintegy száz szentendrei bejelentési címre vonulnak, munkájukat négy önkéntes tűzoltócsapat segíti a délután folyamán Tahitótfaluban és Leányfalun.
9:12 Lezárt utcák, útszakaszok
8:56 Egyéni bejelentések alapján ellenőrzik az áramszolgáltatást
Az E.ON mintegy hatvan munkatársa folytatja a tegnap éjszakába nyúló javítási munkákat szerte a városban. Minden bejelentőt egyesével visszahívnak. Hibabejelentő Vonal: 06-80-383 940
A hétfői események: Vihar csapott le Szentendrére – összefogással kezdődött meg a helyreállítás
Pusztító vihar csapott le Szentendrére hétfőn kora délután. Nincs olyan utca a városban, ahol ne lennének letört ágak, kidőlt fák, leszakadt vezetékek. Megsérültek autók, tetők, napelemek zuhantak az utcára, egy kisteherautó felborult, villanyoszlop is kidőlt. Ilyen erejű vihart talán még sosem tapasztalt a város.







