2023. november 2., 11:49
Befejezték az Ericsson játszótér kerítésének és kapuinak felújítását. A 2023-as Városrészi Költségvetés programban ez a fejlesztési javaslat a Menta utca burkolat-felújítás után a második helyen végzett. A városrész keretéből fennmaradt összegből a játszótér kerítésének cseréjére, kapuinak felújítására futotta.

Lebontották az elkorhadt, helyenként hiányos kerítést, a korábbival azonos stílusban – gyalult széldeszkákkal – építették újjá úgy, hogy a gyermekek ne tudjanak kihajolni, kinyúlni a rések között. Az oszlopokat is cserélték, az egy méter magas felületkezelt kerítésdeszkákat a korábbihoz hasonlóan barna színű időjárásálló anyaggal festették le. A fejlesztés tartalékkeretéből a kerítés közvetlen környezetét a kivitelező termőfölddel töltötte fel és füvesítette a területet.

A három kaput is felújították, kívülről tették nyitható, hogy a kisebbek ne tudjanak kimenni az utcára. A játszótér stílusához jobban illeszkedő Ericsson tábla került a játszótér bejárata fölé. A felújítás nyolc munkanapja alatt a kivitelezést úgy oldották meg, hogy a játszóteret használhatták a gyerekek. A kivitelezés bruttó 4,5 millió forint volt.

Az átadón részt vett Fülöp Zsolt polgármester, Magyar Judit alpolgármester, Pannóniatelep önkormányzati képviselője, Pilis Dániel alpolgármester és a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Iroda munkatársai.

 

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.