2022. május 13., 16:10
A város polgáraiból és egy-egy képviselőből álló városrészi munkacsoportok közös tanácskozásán dőlt el, hogy mely fejlesztési javaslatok kerülhetnek fel a szavazólapokra. A május 7-i tanácskozás nyilvános volt, a munkacsoportok tagjai mellett több civil érdeklődő is figyelemmel kísérte a javaslatok sorsát. 

Nem volt könnyű dolguk a városrészek képviseletében jelenlévő önkénteseknek, hiszen 135 javaslatból kellett kiválasztani azt az ötvenet, amely felkerülhetett a városrészi szavazólapokra.  A beérkezett javaslatok feldolgozása során az egyes javaslatok szétbontásával összesen 389 fejlesztési ötletet kellett a költségkeret, ill. a megvalósíthatóság szempontjából értékelniük a szakembereknek. Végül 135 bizonyult megvalósíthatónak és ebből választották ki pontozással a munkacsoportok a szavazólapokra kerülő javaslatokat.

Többen már tavaly is részt vettek a szavazólapok összeállításában, ők gyakorlottabban elemezték az egyes javaslatokat, a döntés szempontjait. Az egyik résztvevő fontosnak tartotta elmondani: jó lenne, ha minél többen részt vennének a lakóhelyük életében. A másik résztvevő azt mesélte, hogy tavaly az ő javaslatára telepítettek kamerákat a Bükkös-partra, hogy a szemetelést megakadályozzák, de sajnos vannak olyanok, akik a kamerák látóterén kívül változatlanul szemetelnek. Egy tősgyökeres szentendrei szerint jó lenne azt érezni, „hogy egy közösség részesei vagyunk”, és a leglényegesebb talán az, hogy „közelebb kerüljünk egymáshoz, és kialakítsuk a saját, egymást segítő kis közösségeinket”.

– Az emberek nyitottak, különösen akkor, ha megértik, hogy a saját lakókörnyezetük alakulásába szólhatnak bele a részvételi költségvetés révén, amelynek folyamata, rendje, a hagyománya most kezd kialakulni. A megvalósuló fejlesztés csak az egyik eredménye ennek a programnak, a másik, hogy közben a javaslattevők megismerik egymást, kiépül egy közösség – mondja Zeisler Judit, a Transparency International (TI) Magyarország részvételi költségvetés projektmenedzsere. A TI a közügyekben való részvétel, valamint a helyi és állami intézményekbe vetett bizalom erősítése érdekében ingyenes segítséget nyújt a részvételi – vagy ahogy Szentendrén nevezzük – a városrészi költségvetési programok fejlesztésében.

A városrészi munkacsoportok a térképek, a fejlesztési javaslatok részletes leírása mellett törhették a fejüket, hogy melyik javaslatra hány pontot adjanak.  Minden javaslatot 1–6-ig pontozhattak olyan javasolt szempontok alapján, mint például mennyire szolgálja a közösség érdekeit, hány embernek előnyös, hánynak nem, ha megvalósul. Amikor minden tagnak sikerült meghoznia a döntését, akkor összesítették a pontokat, és az öt legtöbb pontot kapott javaslat került fel a városrészi szavazólapra.

Május 23-tól június 12-ig, három héten át lehet szavazni, hogy az öt javaslatból melyik legyen az az egy, ami megvalósulhat.

Itt böngészheti a szavazólapokra került javaslatokat >>>

(Fotó: Adrián Zoltán / Képszerkesztőség)

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
pén 19

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 19

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
pén 19

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
pén 19
pén 19

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
pén 19
pén 19
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28