2015. június 22., 15:35

Szentendre Önkormányzata elkötelezett amellett, hogy növelje a város vonzerejét, elősegítse egy pezsgő, élettel teli összművészeti környezet kialakulását, ahol minden előadó-művészeti ág képviselői megjelenhetnek a város közterületein, bemutatkozhatnak.

Három kijelölt területen az egyszerűsített és ingyenes szabályok betartása mellett bármely utcai előadóművész kipróbálhatja magát a városban.

  1. Duna korzó, Lázár cár tér előtti sétány
  2. Duna korzó, Fantázia étterem előtti sétány

  3. Duna korzó, Jakabos ház előtti sétány

Jelenlegi szabályozás alapján az utcai produkciók minden nap 9 – 19 óra között történhetnek. Bármilyen előadó-művészettel foglalkozó amatőr vagy hivatásos művész adhat elő, műfaji megkötés nélkül.

Az utcai előadó-művészeti tevékenység feltételei:

  1. A tervezett fellépés előtt legalább 4 munkanappal kérelem benyújtása.

  2. Időpontot legfeljebb két hétre előre lehet lefoglalni.

  3. A Városi Ügyfélszolgálat a beérkezett igényeket a foglaltságok figyelembevételével rögzíti az alább látható „utcai előadóművészek” foglaltsági naptárban.

  4. A naptárban történő rögzítés és a visszaigazoló e-mail egyben a kérelmet benyújtó előadó engedélyét is jelenti, ennek birtokában települhet ki a helyszínre.

  5. Az ily módon igénybevett területen az előadó – nem folytathat kereskedelmi tevékenységet, saját termékét sem árusíthatja, – nem kérhet fizetséget a vele vagy róla készített fényképekért, felvételekért, – nem zaklathatja a sétálókat, – nem folytathat közbotrányt, közerkölcsöt sértő tevékenységet, – nem kéregethet, koldulhat, kizárólag a maga előtt kihelyezett gyűjtőben fogadhat el adományokat, – zenei produkció esetén az nem haladhatja meg a vonatkozó rendeletben meghatározott 55 dB értéket.

  6. Az előadó köteles – az általa használt közterület tisztántartásáról gondoskodni, – rongálás esetén az okozott kárt megtéríteni.

  7. Az az előadó, aki nem tartja be az ingyenes utcai fellépések feltételeit kizárja magát a további fellépési lehetőségekből.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.