2017. február 1., 12:18
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete 2017-ben is folytatja két éve megkezdett programját, melyben nagyon kedvező áron önköltséges utazásokat szervez testvérvárosainkba. 2015-ben 20 fős csoporttal az erdélyi Zilahba és Kézdivásárhelyre látogattunk el, tavaly 43 fő, az egyesület tagjai a hozzánk csatlakozó szentendrei „civilekkel” együtt utaztunk Dél-Franciaországba, s természetesen Salon de Provence-ba is.

2017-ben – talán egy kicsit a kapcsolatokat a jövőben várhatóan bonyolultabbá tevő brexit miatt is – Angliába vesszük az irányt, ahol két szomszéd település, az Ouse folyó egyik partján elhelyezkedő Huntingdon, és a másik parton álló Godmanchester is testvérvárosunk, velük éppen tavaly ünnepeltük itt Szentendrén a szerződés aláírásának 20. évfordulóját.
Az árajánlatok mérlegelése után a szervezők úgy döntöttek, hogy előnyösebb lesz repülőgép helyett busszal utazni, hiszen a tömegközlekedés Angliában igen drága, a helyben történő busz-bérlés pedig szinte megfizethetetlen… A saját busz még akkor is kedvezőbb, ha oda és vissza egy-egy éjszakára meg kell állnunk Frankfurtban.
A négynapos angliai tartózkodás programját a huntingdoni partneregyesület javaslata alapján állítottuk össze:
• Az első vagy a második napon testvérvárosainkkal ismerkedünk meg, melyekben nem csak a műemlékek gyönyörűek, de a „vidéki Anglia” különleges hangulatába is belekóstolhatunk.
• Egynapos villámlátogatást teszünk Londonban, itt a tervek szerint, főleg az idő rövidsége miatt városnéző emeletes buszok igénybevételével járjuk végig a „kötelező” látnivalókat.
• Elutazunk a Huntingdontól 30 km-re fekvő Cambridge-be, mely Anglia – Oxford után – második legrégebbi egyetemi városa.
• Egész napos kirándulást tervezünk St. Peterborough-ba, amely nem csak az angliai normand-román építészet egyik legszebb katedrálisáról és a Longthorpe Tower 14. századi freskóiról híres, de a világhírű, cilinder formájú Stilton sajtnak is ez a szülőhazája.
Tudnivalók az utazásról

Időpont: 2017. június 25. (vasárnap) – július 2. (vasárnap)
Időtartam: 8 nap / 7 éjszaka
Szállás: szállodákban, 2 éjszaka Frankfurtban, 5 éjszaka Huntingdonban
Részvételi díj: 45 fő esetén 160 000 forint/fő
Ez az ár tartalmazza az autóbuszos utazást, a szállásokat reggelivel – de a déli és esti étkezések, a belépők és a londoni városnézés költségeit mindenki maga fizeti!
Az utasbiztosítás egyénileg történő megkötése kötelező feltételünk!

A részvételi díjat 3 részletben lehet befizetni egy, a jelentkezőknek megadott bankszámlaszámra:
1. 2017. február 28-ig 60 000 Ft
2. 2017. április 30-ig 50 000 Ft
3. 2017. május 31-ig 50 000 Ft
Figyelem! Az utazás csak abban az esetben mondható le teljes előleg-visszatérítéssel, ha a már regisztrált utas maga helyett új résztvevőt tud biztosítani.

Érdeklődni és az utazásra jelentkezni a sznke.huntingdon@gmail.com e-mail címen lehet.

Szeretettel várjuk a testvérvárosaink és környékük iránt érdeklődők jelentkezését az utazásra!
Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete