2017. augusztus 21., 17:17

Több változás is történt az idei szerb búcsú és az augusztus 20-i ünnepünk megrendezésében, de ami a legfontosabb: mindkét rendezvény sikeres volt, és sok érdeklődőt vonzott. 

Szerb búcsú

A 18. századtól városunk legjelentősebb ünnepe volt a Preobrazsenszka templom búcsúja, melyen – az ortodox egyházi hagyományok szerint – az új szőlő felszentelése is történt. Az idei kétnapos búcsú központi eseménye is az ünnepi istentisztelet és az azt követő vecsernye volt augusztus 19-én, de a korábbiaktól eltérően már 18-án este elkezdődött az ünneplés zenével és tánccal. A szentendrei és a szerb önkormányzat által közösen szervezett rendezvényen fellépett a Pyrgos görög zenekar, majd a Belgrádi Szerb Néptáncegyüttes és zenekara, és tanulhatták a kezdők vagy gyakorolhatták a haladók a szerb táncokat a Lázár cár téren.

A programok szombat délelőtt tíz órától folytatódtak, és éjfélbe nyúló kólózással fejeződtek be. A szerb zenét játszó együttesek és a kísérő rendezvények (gasztronómiai vásár, kézműveskedés) lehetőséget adtak arra, hogy az érdeklődők jobban megismerhessék a szerb népszokásokat, népviseletet, táncokat.

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 03

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 03

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.