2017. augusztus 29., 15:04
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Három kishíd – a Bükkös-pataki Vajda- és Eötvös utcai, illetve a Kőhegyen található Szmerdán-híd – átadására került sor augusztus 29-én. A nemzeti színű szalagot Verseghi-Nagy Miklós polgármester és a körzet önkormányzati képviselői: Zakar Ágnes, illetve Kun Csaba vágták át.

A kishidak a kora tavaszi esőzések következtében károsodtak, helyreállításuk érdekében az önkormányzat vis maior pályázatot nyújtott be, melyen ötvenhárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kaptunk a Belügyminisztériumtól.

A legnagyobb munkára a Szmerdán-híd felújításánál volt szükség, mert a pályaszerkezet károsodása miatt meg kellett erősíteni a kőboltozatot is. Sor került új pályaszerkezet, szegélyek és korlát építésére is, illetve a patakmeder kotrására.

A felújítás kivitelezője a Bridge Építőipari és Közúti Szolgáltató Kft. volt.