2014. június 26., 09:40
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Dumtsa3

Május végén elkezdődött a Dumtsa Forgatag című rendezvény a város sétálóutcájában, ahol augusztus 31-ig minden hétvégén színes kulturális, zenei és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

A június 13-15-i hétvégén, amikor is a rendezvény csatlakozott az országos könyvhéthez, elsőként kerültek ki az utcára az azóta már népszerűségnek örvendő társasjáték-asztalok, a legkisebbek számára pedig újra megnyílt a baba-mama sátor. A június 20-22-i hétvégén a Múzeumok éjszakája program keretében ezt követte a Dumtsa utca 9. szám alatt kialakított ún. családi udvar átadása, ahol nemcsak a legkisebbek találhatnak maguknak elfoglaltságot (homokozó, csúszda), hanem a felnőttek számára is folyamatosan készülnek a szervezők programokkal: lesz ételkóstolóval egybekötött szabadtéri gasztromozi, a sportrajongók kivetítőn nézhetik a foci VB és a vízilabda EB mérkőzéseket, valamint több alkalommal is kortárs tárlatok bemutatására kerül sor. Ez utóbbi keretében valósult meg Rácz Zita selyemfestő és az Ikon csoport kiállítása is, melyet az elmúlt hétvége alatt tekinthettek meg az érdeklődők az épület két emeleti termében.