2025. február 14., 19:39

Alapvetően alakította át a Szentendrén és környékén élők hozzájutását az egészségügyi szolgáltatásokhoz a tavaly megváltozott ügyeleti rendszer. Az orvosi ügyeleteket, a sürgősségi ellátást és a mentőszolgálat munkáját összefogó rendszerben a szentendrei orvosi ügyelet a járás 13 településének ellátásáért felelős.

A környék polgármesterei és az egészségügyben dolgozók számos problémát vetettek fel az új rendszer bevezetése előtt, de a kérdéseikre nem kaptak megnyugtató választ. Az új ellátási rendszer mindenesetre elindult tavaly februárban.

Szentendre vezetői a lakossági vélemények összegyűjtése érdekében online kitölthető kérdőívet indítottak, amelyben a szolgáltatást igénybe vevők véleményezhetik az ellátást. A tavalyi év végéig beérkezett 82 vélemény nem mutat kedvező képet az új ügyeleti rendszer működéséről.

A véleményüket megosztók több mint fele, 43 hozzászóló 1-es osztályzatot adott az általa igénybe vett szolgáltatásra, 5-öst pedig 21-en adtak. Kettesre 11-en értékelték az ellátást, 3-asra hatan, 4-es osztályzat pedig mindössze egy született. Az átlagosztályzat tehát: 2,3.

A kérdőívet 2024-ben kitöltők körében általános volt a vélemény, hogy nehezen megközelíthető a helyszín, különösen a turisztikai időszakban. Többen jelezték, hogy a 1830-es szám elérhetetlen, vagy túlságosan hosszú ideig nem veszik fel. Számos bejegyzés szólt arról, hogy az orvos és/vagy az asszisztens lélek nélkül, esetenként magas lóról beszélt, megalázóan viselkedett a beteggel szemben. Mások azt jelezték: az orvos és az asszisztencia szakszerű és kedves, viszont alapvető eszközök hiányoznak az ellátáshoz.

Túlterhelt mentősök, késlekedő felújítások

Hogy a betegellátással nemcsak városunkban, de országszerte is gondok vannak, azt jól mutatják a túlterhelt mentőszolgálat problémái. Az ATV cikke szerint, amíg itthon a legsürgősebb hívásokhoz az esetek felében 11 perc alatt ér ki a mentő, addig Nyugat-Európában ez 7-8 perc. A legsúlyosabb esetekben nincs különbség vidék és Budapest között, de a kevésbé súlyos állapotok felé haladva a főváros egyre rosszabbul teljesít. Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző szerint az úgynevezett P2-es kategóriában, amely potenciálisan életveszélyes helyzetet jelent, Budapesten a mentőegységek csak az esetek felében érkeznek meg 25 percen belül.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője szerint a Budapesten tapasztalt  problémák megoldására vidéki egységeket vezényelnek a fővárosba, véleménye szerint ugyanakkor: „a magyar mentőszolgálat működése nemzetközi összehasonlításban is az egyike a legjobbaknak. A kiérkezési idő adatok tekintetében sem vagyunk elmaradásban. Más országokkal összevetni a magyar rendszert pedig olyan, mintha almát hasonlítanánk össze körtével.”

A fővárosban dolgozó vidéki mentőegységek ellátásával kapcsolatosan megszólalt a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is. Facebook-bejegyzésükben a fővárosba vezényelt mentődolgozók ellátásában kérnek nyilvános segítséget. A poszt szerint a Budapestre vezényelt dolgozók a 16+ órás szolgálatra kettő darab szendvicset kapnak. Ezért arra kérik azokat, akik megtehetik, hogy meleg étellel, esetleg pénztámogatással segítsék kollégáikat, hogy legalább délben meleg ételhez juthassanak.

A mentőállomás felújítása is választási ígéret maradt 

De nemcsak a kivonulási idővel és a vidékről a fővárosba rendelt mentősök ellátásával vannak gondok, hanem a mentőállomások felújításával is. Az Átlátszó cikkében az ígéretek ellenére elmaradt felújítások között említi a szentendrei mentőállomást is.

„Ez esetben sem világos, mit jelent az előkészítés, de az biztos, hogy Szentendrén nem történt semmi, bár a város lakói összefogtak, hogy legalább felújítsák a rendkívül rossz állapotban – és rossz helyen – lévő állomást. A fideszes térségi képviselő, Vitályos Eszter azonban közölte, ez szükségtelen, hiszen már 2021-ben és 2022-ben is megígérte a felújítást. 2023-ban aztán arról adott hírt, hogy többek között kijavítják a beázásokat és megjavítják a tetőt.” A portál megemlíti, hogy a tervezett felújítási munkák 24 állomást érintettek volna, de hogy pontosan mely településeken, az nem szerepel a kormányzati közbeszerzésekről tájékoztató dokumentumokban. A munkálatokat a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) alapból fedezték volna, azonban az erre beadott pályázatot elutasította kormány. Az OMSZ pedig saját forrásból nem tudta volna fizetni a tervezett 2,5 milliárdos fejlesztéseket, amiket az elkövetkező két évre terveztek.

Orvosi ügyelet Szentendrén? Továbbra is várjuk a lakosság értékelését! Az ügyeleti rendszert értékelő kérdőív továbbra is elérhető. Arra kérünk mindenkit, hogy amennyiben igénybe vette az új rendszer szolgáltatásait, az online kérdőív kitöltésével mondja el véleményét, hogy a tapasztalatok birtokában az önkormányzat kezdeményezhesse a szolgáltatás átalakítását.