2014. november 21., 11:26

Tisztelt Szentendreiek!

Horváth Tamás rendőr törzsőrmester vagyok, Szentendre város új körzeti megbízottja. Engedjék meg, hogy néhány sorban bemutatkozzam.

A rendészeti szakközépiskola elvégzése után, 2010 áprilisában kerültem a Szentendrei Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályára, járőrként. 2012 augusztusában a Szentendrei Rendőrkapitányság Pomázi Rendőrőrsére mentem, ahol feladatul kaptam Pilisszántó község közrendjének, közbiztonságának megóvását. A településen egészen 2014 október végéig láttam el körzeti megbízotti feladataimat.

Új szakmai kihívásoktól vezérelve, 2014. november 1-től tértem vissza a Közrendvédelmi Osztályra és immár Pismány városrész körzeti megbízottjaként igyekszem biztosítani az Önök biztonságát.

A körzeti megbízott fő feladata a közrend és a közbiztonság védelme, valamint a lakosokkal való mindennapi kapcsolattartás, hatékony együttműködés. Ez utóbbi biztos nem jelent majd problémát, hiszen több mint négy éve a város lakója vagyok én is.

Az elmúlt időszakban figyelemmel kísértem a településen előforduló, helyben jelentkező problémákat, – itt elsősorban a vagyon elleni bűncselekményekre gondolok – azok elkövetési helyeit és módszereit.

Kollégáimmal együtt fokozott figyelmet fordítunk a Pismány hegyen és annak környezetében elkövetett és a lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásoló vagyon elleni bűncselekmények megelőzésére.

Bár gyermekem még nincs, mégis kiemelt fontosságúnak tartom a gyermekek védelmét. Szerintem nem lehet elég korán megtanítani nekik a baleset-, és bűnmegelőzési szabályokat. Hiszek a prevenció fontosságában, jelentőségében, ezért is vállaltam el az iskolarendőri feladatokat a Szent András Általános Iskolában, illetve a Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban.

Munkámat a legjobb tudásom szerint végzem majd, de az eredményekhez, sikerekhez szükség van a lakosság, az Önök segítségére, együttműködésére is.

Azonnali intézkedést kívánó esetekben, kérem, hívják a 112 központi segélyhívó telefonszámot, valamint a Szentendre Rendőrkapitányság 06-26/502-400-as telefonszámát.

Természetesen körzeti megbízottként a horvathtamas@pest.police.hu e-mail címen is rendelkezésükre állok.

Tisztelettel: Horváth Tamás rendőr törzsőrmester

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 08

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.