2017. augusztus 23., 13:10

2018 tavaszán már ismét látható lesz a Szentendréhez közeli új helyszínen, Csillaghegyen Barcsay Jenő két nagyméretű mozaikképe.

Kónya Márta és Kónya Ferenc, Barcsay Jenő festőművész Szentendrén élő jogörökösei, a Barcsay Alapítvány alapítói régóta tervezik, hogy megmentsék azt a két nagyméretű Barcsay-mozaikot, melyek az Újpesti Uszodában nyertek elhelyezést. Az 1976-ban átadott mozaikokat ugyanis új helyre kell telepíteni, mert a mára már korszerűtlenné vált uszoda évekkel ezelőtt bezárt, s az épületet hamarosan lebontják.
Az örökösök három éven keresztül keresték a megmentésre méltó alkotások új helyét. Több jelentős kulturális intézménnyel folytak tárgyalások, de a mozaikok áthelyezésének magas költsége miatt nem találtak partnert. Azonban az újpesti uszodát is korábban működtető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőt (amely szintén egyik saját intézménye) átépítteti, bővíti és a megújuló létesítményen belül helyet talált a Barcsay-mozaikoknak is.
A nagy belső terekkel rendelkező fürdőben a két mozaik a nagymedence egyik végfalán kap új helyet, a jogutódok és a Barcsay Alapítvány kuratóriuma hozzájárulásával.
A mozaikok visszafejtése, bontása augusztus 6-án elkezdődött. A megbízást elnyerő budapesti Filó és Társa Építőipari és Kereskedelmi Kft. szakemberei az aprólékos munkával előreláthatólag augusztus végén készülnek el. A munkálatok hivatalos műszaki vezetője Seres András restaurátorművész. Ilyen nagy méretű mozaik áttelepítésére Magyarországon korábban még nem került sor, összesen közel 55 négyzetméternyi felületről van szó. A többmilliós nagyságrendű munkákat a tulajdonos, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. finanszírozza. Barcsay Jenő két, életművében is fontos mozaik műve előreláthatólag 2018 tavaszán már ismét látható lesz a Szentendréhez közeli új helyszínen, Csillaghegyen.

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 10

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 10

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.