2013. január 21., 13:15

USZT_logo_cmyk

A szentendrei székhelyű Car Contact Kft. 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiírásán 2012 januárjában új pomázi autójavító műhelyének felépítéséhez. Az 56 millió forintot meghaladó összköltségű beruházás jelentősen javítja a vállalkozás versenyképességét.

A Car Contact Kft. 2001-ben alakult Szentendrén, ahol egy bérelt csarnokban végezte gépjárműjavító tevékenységét a kezdetektől fogva – márkafüggetlen autószervizként  Az elégedett ügyfeleknek köszönhetően a Car Contact Kft. forgalma oly mértékben megnövekedett, hogy a bérelt szerelőcsarnok már kicsinek bizonyult az ügyfelek magas színvonalú, hatékony kiszolgálásához, ezért a Társaság vezetése úgy határozott, hogy új telephelyre költözik.

Pomáz határában, barnamezős területen sikerült megfelelő helyszínt találni az új javítóműhely számára. A telekingatlant a Társaság saját forrásokból megvásárolta, az épület felépítésének támogatására pedig pályázatot nyújtott be 2011 szeptemberében, melyen 20 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az 56 millió Ft-os beruházás megvalósításához. A beruházással öt új munkahelyet teremt a cég.

A beruházás célja, hogy a megnövekedett ügyfél forgalmat gyorsan, hatékonyan ki tudja szolgálni a Társaság. A tágas és korszerű javítóműhely mellett, európai színvonalú ügyfélváró, munkafelvételi pult, ügyfélmosdó, tárgyalóhelyiség, irodák, raktár, szociális blokk és ügyfélparkoló kerül kialakításra.

A projektről és a Cégről további információk találhatók a Társaság honlapján: www.carcontact.hu

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
szo 13

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 13

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
szo 13

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
szo 13
szo 13

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
szo 13
szo 13
szo 13

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
szo 13

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
vas 14
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26