2018. május 28., 16:25

Idén is nagy sikert aratott a már hagyományos „nyitott szertárkapuk” elnevezésű programsorozat az országos gyermeknapon. Pest megyében kilenc hivatásos tűzoltó-parancsnokságon, a két őrsön, az önkormányzati és számtalan önkéntes tűzoltóságon nyíltak ki a kapuk és fogadták sok szeretettel a kíváncsi gyermekeket és kísérőiket.

A vasárnap tartott rendezvényen a megyei hivatásos parancsnokságokon több mint 2500-an vettek részt. Az odalátogató gyermekek betekintést nyertek többek között a szentendrei hivatásos tűzoltók munkájába, beülhettek a tűzoltóautókba, kipróbálhatták a felszereléseket. Minden laktanyában az ott tartózkodó állomány rövid bemutatókat tartott a gyermekek részére.

A tűzoltók számtalan kérdésre válaszoltak, egyben a kérdezők a koruknak megfelelő tűzvédelmi ismereteket is szerezhettek. Idén is, változatlanul a tűzoltósisak és a sugárcső volt a legkelendőbb a gyermekek számára. Kipirult, lelkes, olykor csodálkozó tekinteteket lehetett látni, a megélt élmények után egészen biztosan több gyermek elhatározta, hogy felnőttként ő is tűzoltó lesz.

Fotó: PMKI Szentendre HTP

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
csü 18

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 18

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
csü 18

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
csü 18
csü 18

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
csü 18
csü 18
csü 18

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
csü 18
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28