2016. január 12., 13:21

A környezettudatos életmódra nevelés eredménye sok helyen szembetűnő, például így van ez Szentendrén is több zöldterület esetén, ahol elégedetten látjuk, hogy a korábbiaknál nagyobb a rend, kevesebb a szemét. Persze nem csak az emberek tudatosabb, környezetre odafigyelő magatartása van e mögött, hanem az a tény is, hogy Szentendre Város Önkormányzata igyekszik a zöldterületek tisztán-rendben tartására minél több pénzt, nagyobb energiát fordítani, a VSZ nZrt. munkatársai pedig egyre szervezettebben végzik a közterületek tisztítását.

Jó példa erre a Bükkös-patak partja, ahol a 2000-ben induló pataktakarítások és az utóbbi évek VSZ nZrt. által szervezett munkájának köszönhetően mára már nem kell csapatosan kivonulni rendet rakni – ez 15 év eredménye! A rend fenntartásáért mindemellett évente kétszer az itt élők tereprendezést, takarítást szerveznek, melyhez a VSZ Zrt. konténereket, eszközöket biztosít, köszönet ezért!
A 2015. évben a Bükkös-parton nem a szemét, hanem a rongálások okozták a legnagyobb gondot, plusz munkát, s tegyük hozzá, a plusz pénzt is. A gyors javítások – a város polgármesterétől az itt élőkön keresztül a javításokat végzőkig – mindenkinek fontos volt. Ez az összefogás látszott is, így a „rosszban a jó” volt, hogy a megrongált tanösvény-táblákat viszonylag hamar felújították, a lerúgott játszótéri kerítések pedig néhány nap múlva visszakerülhettek javított állapotban a helyükre.
Az érettségihez szükséges 50 óra közösségi munka is sokszor látható nyomokat hagy a városban. Ennek keretében a Móricz Gimnázium diákjai évek óta energiát fordítanak iskolájuk környezetének, így a Bükkös-patak partjának tisztítására is, idén Tóth Hajnalka tanárnő segítségével.

Hogyan történt ez 2015 novemberében? Így élték át a közösségi munkát Incze Abigail és Kántor Bence, a Móricz Zsigmond Gimnázium 10/A osztályos tanulói.
„A szemétszedésre kijelölt napon délután kettőkor gyülekeztünk a suli előtt. Körülbelül tizenöten jöttünk össze. Tanárunk rengeteg szemeteszsákot és gumikesztyűt hozott magával, a szemétgyűjtés ezek szétosztásával indult. A szemetet a Bükkös-patak partján kezdtük el szedni, és elmentünk egészen a Dunáig.
Legnagyobb meglepetésünkre a patakparton nem találtunk sok szemetet, csak cigarettacsikket, de azt rengeteget. A Dunához közeledve azonban a szemét mennyisége egyre nőtt. Akadt például a patakban autógumi is. Eltűnődtünk azon, vajon hogyan került oda. Persze sohasem fog kiderülni.
A Duna közelében ijesztően sok szemetet fedeztünk fel, ezért mind a tizenöten szorgalmasan hajolgattunk. Mire végeztünk, tíz zsákot töltöttünk meg csak a Duna-partról.
Visszafelé a zsákokat egy nagy konténerbe dobáltuk. Az eredeti tervek szerint haladva délután négykor fejeztük be a programot. Öröm volt látni, hogy „tiszta terepet” hagyunk magunk után. Jó lenne, ha nem szemetelnének az emberek, mert szemét nélkül sokkal szebb a Duna-part!”

Ősszel az Izbégi iskola 1/B osztályának szülői közössége végzett partrendezést Füzesi Katalin szervezésében a Kisbán háznál, a 2016-os évet pedig a Bükkös aluljáró színes képeinek felújításával szeretnénk kezdeni, ahogy az időjárás és a körülmények lehetővé teszik!
Mindenkinek köszönet, aki hozzájárult a Bükkös-patak rendezettségéhez, szépségéhez 2015-ben!

Zakar Ágnes
önkormányzati képviselő

szemet2

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 03

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 03

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.