2023. február 21., 15:10

Szentendre Város Önkormányzata kiemelten fontosnak tartja a testvérvárosi kapcsolatok ápolását. A tavalyi évben Zilahhal és Kézdivásárhellyel egy-egy projekt keretében több alkalommal is sikerült kibontani a kapcsolattartásban rejlő lehetőségeket. Az idei évben városunk Olaszország felé tekint, mivel Gubbio önkormányzata sikeresen pályázott a Testvérvárosi együttműködés a holnapért (Twinners for Tomorrow) című európai uniós projektre, amelyhez Szentendre is csatlakozik és részt vesz a megvalósításban.

A pályázat célja, hogy a testvérvárosi kapcsolatok segítségével minél szélesebb körben erősödjön a békés Európához tartozás érzése, e mellett megismerni és megismertetni a lakosokkal a városok közötti csereprogramok és baráti kapcsolatok történetét. A kezdetektől kiindulva vizsgálni a testvérkapcsolatok eredményeit, és ezekből kiindulva a fiatal generációkkal együtt tervezni egy összetartóbb és befogadóbb jövőt a testvérvárosok lakosainak.

A pályázat részeként a szervezők egy kérdőív segítségével kívánják felmérni a testvérvárosi együttműködéssel, a nemzetek közötti csereprogramokkal és az azok fontosságával kapcsolatos ismereteket a szentendreiek és a többi testvérváros lakói körében. Cél, hogy minél több diák és városlakó töltse ki a kérdéssort, segítve ezzel a pályázat sikeres megvalósulását. Az összegyűjtött információkat a városok megosztják egymással.

Kérjük, töltse ki Ön is a kérdőívet! Beküldési határidő 2023. március 14.

E mellett a középiskolás diákoknak kiemelt figyelmet szentel a pályázat.

Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete (SZNKE) felkérik a város középiskoláit, hogy külön projektfeladatként egy általuk jelölt 5 fős csoport készítsen prezentációt az iskola által örökbefogadott testvérvárosról kb. 15 percben.

Ezeket az előadásokat március 29-én mutatják be a diákok a Városháza Dísztermében.

A projekt második szakaszában egy nagyszabású közös program valósul meg Gubbióban 2023. április 19. és 22. között, amelyen minden együttműködő testvérvárosból 15-20 fős delegáció vesz majd részt. A szentendrei delegáció tagjainak jelentős részét azok a diákok fogják alkotni, akik az első szakaszban kitűntek eredményes szereplésükkel. Minden szentendrei középiskolából két diák részvételével számolnak a szervezők. 

A program középiskolásokat érintő lehetőségéről és a csatlakozás részleteiről az önkormányzat tájékoztatta az iskolákat.

A program megvalósulásáról és eredményeiről folyamatosan beszámolunk a szentendreieknek.

 

Borítókép forrása: Pixabay