Tavasszal virágba borul a természet. A Gondozási Központ is megtelt orgona és rózsaillattal, időseinket emlékeztetve arra, hogy a borús, sötét napokon a mező tarka virágai bennük is illatoznak. Ennek jegyében május 7-én Nyílt napot rendeztünk az intézményben. Ezen a napon az érdeklődök betekinthettek a munkánkba és tájékozódhattak a szociális ellátásainkról.
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Arany Fülemüle- díjas énekkara színvonalas műsorral készült erre a napra. A diákok saját készítésű rajzokkal lepték meg az időseket, és az érdeklődő vendégeket.
E hónapban (is) sokszor ünnepeltünk! Anyák napi műsorral és több csokor orgonával az Izbégi Óvoda köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat, könnyeket csalva a szemünkbe. A Szent András Általános Iskola 1/b osztálya verses, dalos, imádságos műsorral készült.
Ezúton is nagyon köszönjük a gyerekeknek, és felkészítő tanítóknak: Bencsákné Juhász Máriának és Kapásiné Morva Orsolyának a színvonalas műsorokat, nagy örömet okoztak ezzel az intézményben lévő gondozottainknak.
Áldozócsütörtökön (május 14.-én) tekintetünket az ég felé emeltük, és közös imádsággal voltunk együtt. Köszönjük Kovács Miklósné Mária szolgálatát.
Pünkösd a Karácsony és a Húsvét mellett a legnagyobb ünnepünk. A foglalkozások keretében közösen végigjártuk a pünkösdi szokásokat. Pünkösdi királyságért versengtünk, és a pünkösdi királyné járás hagyományairól beszélgetünk. Dalokat, népszokásokat elevenítettünk fel, előkerültek saját élmények a táncmulatságokról, a párválasztásról, udvarlásról. Hajdanán a pünkösdi bálok nagyon kedveltek voltak. Ezt a hónapot az Idősek Klubja Zenés táncos délelőttel zárja a KO-MA-KO együttes vendégszereplésével
Borbély Veronika
mentálhigiénés szakember