2015. szeptember 28., 11:12
mrbean-mti-e1441779733597
Fotó: mti

2015. szeptember 28. és 30. között, hétfőtől szerdáig filmet forgatnak Szentendre belvárosában. A forgatás miatt a PR Filmszervíz Kft. az alábbi helyszínekre kért és kapott területfoglalási engedélyt:

• Alkotmány utca, Várdomb utca, templomdombi lépcsők,
• Hunyadi utca Gőzhajó utca – Alkotmány utca közötti szakasza,
• Bogdányi utca Bercsényi utca – Kígyó utca közt szakasza,
• Ferenczy Károly köz, Kígyó u.
• Fő tér, Görög utca Vastagh György utca – Fő tér közti szakasza,
• Futó utca, Vastagh György utca, Dumtsa utca
A forgatások a késő délutáni, éjszakai órákban történnek, erre az időszakra a gépjárműveknek a korhűség érdekében el kell hagyniuk az érintett területeket. A PR Filmszervíz Kft. vállalta, hogy erről időben értesíti az érintett lakókat, üzleteket, éttermeket.
A Dunakorzón és a Bolgár utcai új parkolóban a forgatási napokon korlátozott számban állnak rendelkezés fizető parkolóhelyek.

Mint azt a sajtó korábban hírül adta, néhány hete Magyarországon tartózkodik a vicces Mr. Bean karakterével világhírűvé vált brit komikus, Rowan Atkinson. A színész az ITV brit kereskedelmi televízió két új filmjében vállalt főszerepet. Ő alakítja Maigret felügyelőt a Georges Simenon két híres történetéből – a Maigret csapdát állít és a Maigret és a kicsi Albert című művekből – készülő filmekben. Információink szerint e filmek forgatása zajlik – a budapesti helyszínek mellett – Szentendrén is.

A forgatás miatt a Pioneer Stillking Danube Kft. a Templomdombi általános iskola, a Fő tér 11. szám alatti lakóház, a Futó u. 2. és a Fő tér 9. szám alatti ingatlanokra kért használati engedélyt az önkormányzattól.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 08

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.