Utazásunk előzménye, hogy 2014-ben Szentendre és Hoi-An testvérvárosi szerződést kötött. Az ünnepségre kilencen érkeztek hozzánk Vietnamból: hat művész és hárman a város vezetéséből. A vendégház udvarán fogadást adott Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete a delegációnak. A vendégek előadása fantasztikusra sikeredett, a Csitári hegyek alatt népdalt tökéletes kiejtéssel, gyönyörűen elénekelték, a zenészek az egyhúros hangszereiken a Magyar Szimfóniát is eljátszották. Mindenki úgy meghatódott, hogy könnyes szemmel nézte őket. Hoi-An város vezetése meghívta az egyesületet és a városi vezetést hozzájuk, s ekkor mi néhányan elhatároztuk, hogy közelebbről is megnézzük ezt az ősi kultúrával rendelkező országot.

Ezen a találkozón barátságok szövődtek, ami még jobban inspirált bennünket az utazásra, annak ellenére, hogy hatalmas anyagi kiadással lehetett megvalósítani. Szentendre város vezetése, polgármestere segített a látogatás megvalósításában: levelet és ajándékot küldött a Hoi-An város elöljáróinak.

Kalandos közlekedés

Augusztus 20-án, pontosan a testvérvárosi szerződés megkötésének évfordulóján, öten keltünk útra Szentendrét képviselve: Willemse Jolanda, Vighné  Bozó Kati, Göllner Judit és a Bányai házaspár. Az utazás igen kalandosan kezdődött, Rómában a honkongi gépre műszaki gondok miatt tíz órát kellett várni. Honkongból utána Hanoiba utaztunk.

Belépéskor nagy idegességet okozott, hogy hármunk vízumát az utazási iroda, s a vietnami követség rosszul adta ki. Hosszúra nyúló intézkedés, a magyar nagykövetség telefonja és jelentős többletköltség után beléphettünk az országba.

A testvérvárosi kapcsolatunk motorja, Mr. Luu Ba Linh várt bennünket, és segített a tájékozódásunkban. Erre nagy szükség volt, mert a 38 fok és 90%-os páratartalom mellett a közlekedés is sokkot jelentett. Egy más világba érkeztünk. 9 millió ember, 4 millió motor közlekedési szabályok nélkül, dudával kommunikálva. A járdán motorok parkoltak vagy közlekedtek, a nagy melegben mindenki az utcán – nálunk sámlinak nevezett kis széken – levest szürcsölve, további akadályt gördítve a közlekedésben. Az átkelés az utca egyik oldaláról a másikra igen veszélyes kalandnak minősült, amíg meg nem tanultuk, hogy bátran, a zebra  és lámpa figyelése nélkül, mint a vak ló lóduljunk előre, bízva a motoros jóindulatában.

Három nap Hanoiban

A szállásunkat három napra a Kiem-tóhoz közeli helyen foglaltuk le, amely – az első benyomástól eltekintve – minden igényünket kielégítette, számunkra igen olcsón. Sok-sok jó tanáccsal felvértezve, több doboz szúnyogirtóval, s egész gyógyszertárral érkeztünk meg.

A legtöbb itthon begyűjtött ijesztő információ az étkezésre vonatkozott. Első este a szállodánkhoz közeli, hagyományos vietnami étterembe mentünk vacsorázni. Közel tízfogásos vacsorát kaptunk, amiből minden ízlett, annyira, hogy minden félelmünket félretéve mindent megettünk, gondolva a kilónyi széntablettára, amit magunkkal vittünk. Másnap reggel vártuk, mi fog történni. Minket lepett meg legjobban, hogy mennyire nem jött be a jóslat. Azon kívül, hogy nem tudtunk ellenállni a jó falatoknak, és rengeteget ettünk, sok jó receptet tanultunk, több helyen is szívesen láttak a konyhában az ételünk elkészítése alatt. Nagyon élveztük a vietnami konyhát. Egészségesen étkeznek, minden menüben volt hal, kevés hús, sok zöldség, rizstészta és rizs. Annak ellenére, hogy mindenütt volt európai evőeszköz, mi megtanultunk pálcikával enni, nem kevés vidám percet nyújtva ezzel a helyieknek. A szúnyogokról csak annyit, hogy eggyel sem találkoztunk egész vietnami tartózkodásunk alatt.

Szembesültünk ennek a világnak a szépségeivel és ellentmondásaival. A Kiem-tó környékén csodaszép, ápolt park van, meseszép virágokkal, példásan rendben tartva a rendkívül értékes műemlékekkel. Láttuk a Jádehegy templomot, a Teknőstornyot, Szent József katedrálist, az ősi kultúrájukat bizonyító Irodalom Templomát, ahol 1076-ban kezdődött el az egyetemi oktatás, és még számos gyönyörű pagodát. Megnéztük a Ho Chi Minh mauzóleumot. Ellátogattunk a Vizi Bábszínházba, igazán egy nívós előadást láttunk, népdalokkal és népmesével fűszerezve.

Hanoiban voltunk egy hagyományos gyógymasszás szalonban, amely a kórházi gyógymódok kiegészítője. Itt láttuk a gyönyörűen megépített épületeket és a szomszédságukban levő, igen szegény, számunkra nem igazán gondozott házakat és utcákat, de bárhol is jártunk, mosolygó, segítőkész, kedves arcokkal találkoztunk. Sajnos angolul nem sokan beszélnek, de annál kedvesebb mosollyal tudatják, hogy szeretnének segíteni.

Befizettünk egy egynapos kirándulásra a Ha Long öbölbe, ami nagyon jól sikerült. Az öböl szépségéről minden útikönyv beszámol, ami nem csalás, nem ámítás, valóban olyan gyönyörű. Mi az utazásszervezést is megemlítenénk, mert példaértékű lehet: kényelmes busz, kedves idegenvezető, jó ebéd, a kínálat szerint csodás látnivaló.

Megérkezés a testvérvárosunkba

A Hanoiban való háromnapos kitérőnk után a helyi repülőjárattal Da-Nang-ba utaztunk augusztus 24-én, hogy elérjük látogatásunk tényleges célját, Hoi-an testvérvárost. Mr. Luu Ba Linh elkísért bennünket. Da-Nang-ban meglepetésünkre már egy városi delegáció várt bennünket, és Hoi-An-ba vitt a szállodába, ahol együtt vacsoráztunk. Mint már említettem, ezek az étkezések legalább tíz fogással, nagyon változatosak és nagyon finomak voltak.

Rendkívüli szeretettel fogadtak bennünket, különösen Jolandát, hiszen az előző évi, 10 napig tartó, rendkívüli gondoskodását szerették volna viszonozni. A szállodánk nem volt messze a városközponttól, nagyon szép, úszómedencés kényelemmel.

25-én délelőtt fogadtak bennünket a polgármesteri hivatalban, az alpolgármester, a kulturáért és sportért felelős vezető és helyettese, és a képviselő-testület. A polgármester elnézést kért, elfoglaltsága miatt vele később találkoztunk. Információt kaptunk a kulturális- és sport-tevékenységekről, az idegenforgalmi helyzetről. A műemlékvédelem kiemelt fontosságú, hiszen az egész város a világörökség része. A természetvédelem is nagyon fontos az életükben, erről tájékoztatást és bemutatót is kaptunk. Willemse Jolanda átadta Szentendre város vezetésének üdvözletét és a polgármester levelét.

A beszélgetés során körvonalazódott, hogy milyen dolgokban lehet kölcsönösen előnyös kapcsolatokat kialakítani, mint a turisztika, kultúra, gazdaság, a hosszabb távú elképzelésekben vietnami-magyar napok rendezése. Tájékoztattak bennünket a rendkívül színes és érdekes programokról, amelyeket részünkre szerveztek.

Ebéd után a turisztikáért felelős vezető bemutatta ezt a rendkívül szép várost, amely a világörökség része. A 16. és 17. században kínaiak, majd japán kereskedők telepedtek a városba, amely rendkívüli atmoszférát teremtett. Csodálatos műemlékeket láttunk, a régi kereskedő-, kínai közösségi házakat és pagodákat. Meseszép selyemanyagokat kínálnak sok üzletben, egy nap alatt méretre meg is varrják. Elbűvölt bennünket ez a színes kavalkád, tűzdelve az ősi kultúrával. A kivilágított város hangulata leírhatatlan. Most már értjük, miért írják az útikönyvek, hogy Hoi-An Vietnam Szentendréje.

Változatos programok a tiszteletünkre

A városvezetés olyan programokat szervezett, amelyből megismerhettük mindennapi életüket és ősi kultúrájukat. Voltunk egy biofarmon, sőt mi is kipróbáltuk a mezei munkát, ástunk, komposztáltunk, ültettünk és locsoltunk, két vállon cipelve a nehéz locsolókat. Ott a biozöldség olcsóbb, mert nem kell vegyszerezni.

Kipróbáltuk a halászatot is, bátran mondhatjuk, nagyon nehéz. A halász fél évig kint él a folyóparton egy kis kunyhóban, és jó napnak számít, ha 3 kg zsákmánya van. Ellátogattunk egy fazekas faluba, kipróbáltuk a korongozást. Vietnamban két ember végzi, az egyik hajtja a korongot, a másik formáz.

Elvittek bennünket Hue-ba, a császárvárosba. Sajnos a háború hatalmas károkat okozott, de az UNESCO segítségével már sok épületet nagyon szépen helyreállítottak, de még így is sok vár felújításra.

Visszafelé megálltunk Da Nang-ban. Mire odaértünk, a város ki volt világítva. Az új Sárkány hídnál álltunk meg, ami percenként változtatja a színét, csodálatos volt. A város Vietnam büszkesége, gyönyörűen megtervezett, parkosított és rendkívül tiszta. A tengerpartja csodálatos, hajnali 5 órakor, amikor a repülőtérre mentünk, a tengerpart tele volt, lábtollasoztak, röplabdáztak, tornáztak, fürödtek.

My Son a hajdani cham civilizáció vallási központja. Az első fából készült templomot a 4. században építették. Gyönyörű szobrokkal díszített templomaikban is nagy károkat okozott a háború. Az UNESCO segítségével és lengyel közreműködéssel jövőre elkezdődnek itt is a helyreállítások. Nagyon színvonalas bemutatót láttunk a cham hagyományos táncról és zenéről.

Hoian-ban két alkalommal tiszteletünkre előadást tartottak két közösségi házban, és a nagyon szép vietnami népdal és néptánc mellett újból volt alkalmunk magyar népdalt is hallani vietnámi és magyar nyelven az előadásukban. Természetesen most is nagyon meghatódtunk.

Vietnami ünnepek

Az ott töltött időben a város két nagy rendezvényén is részt vehettünk. Az egyik egy nagyon szép ceremónia, hálaadás az édesanyáknak. Ha az édesanya már nem él, fehér rózsát tűznek a ruhára, ha él, pirosat, ezzel jelképezve, hogy hálával tartoznak. Díszes kis dobozokban elhelyezett mécseseket helyeznek a folyóra, amelyeket díszes csónakok kísérnek a folyón. A város gyönyörűen fel volt díszítve, szimbólumaikból (sárkány, unikornis, teknős, főnix madár) nagy, világító díszeket készítettek, és elhelyezték a folyó két partján és közepén. Nehéz leírni szépségét, röviden csak annyit: mindenkinek látni kellene.

Ezen a hétvégén tartották a Japán testvérvárosukkal az éves fesztivált, ahol sportvetélkedők és nagyon szép előadások szoktak lenni. A nyitó ceremónián Jolandát, mint Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak elnökét az első sorban helyezték el, és mint VIP-vendéget mutatták be. Az eseményt a tévé is közvetítette, így a városlakók is értesültek ottlétünkről. A záró ceremóniát a monszun elmosta, így egy szép előadástól megfosztott bennünket, de gazdagabbak lettünk egy tapasztalattal, egy perc alatt leszakadt az ég, mintha dézsából öntötték volna a vizet.

Búcsú a várostól

Már a leírtakból is látszik mennyire elfoglalt volt a város vezetése, és még most kellett készülniük a függetlenség kikiáltásának 70. évfordulójára, amely az egyik legfontosabb ünnepe a vietnami népnek. Ennek ellenére búcsúpartit szerveztek számunkra egy rendkívül szép és elegáns szállodában. Ezen az estén adtuk át az ajándékainkat, megköszöntük rendkívüli vendégszeretetüket, és elmondtuk, hogy reméljük, mi is viszonozhatjuk. Egyesületünk egy nagyon szép képet kapott ajándékba Hoi-An városáról, a kivilágított óvárosról, melyet szeretnénk a Városházán elhelyezni.

Az igazi meglepetés másnap hajnali 5 órakor ért bennünket, amikor a szálloda portáján több mint 10 ember, köztük Mr. Luu Ba Linh, művészek, városi képviselők, vezetők és a programjainkat biztosító kedves emberek azért vártak, hogy elbúcsúzhassanak tőlünk. Ebből is látszik, milyen jó kapcsolat alakult ki a városi polgárok és köztünk. A Bányai házaspár magukénak fogadta az egyik fiatal, állandó kísérőnket, Vú-t, a hétvégén már csak mama, papa megszólítást kaptak, az új szülők őt kis Vuk-nak keresztelték el.

Nagyon reméljük, hogy nem hal meg ez a barátság, virágzóvá válik, és még sok szentendrei polgár élvezheti a testvérvárosi kapcsolat szépségeit.

Néhány nap Saigonban

Elhagyva ezt a szép várost, augusztus 31-én Saigonba érkeztünk. Már a szállodába menet egyértelművé vált, ez a végletek városa. A csodálatos, parkosított új házak és gyönyörűen felújított francia épületek szomszédságában a 4-5 méter széles elhanyagolt házak, melynek aljában az utcai étkezdék vannak, szemetes, zsúfolt benyomást keltve. 15 millió ember él itt, és ha Hanoiban 4 millió motor közlekedik, itt a duplája. A város nem olyan biztonságos, mint amit eddig tapasztaltunk, már a szállodában figyelmeztettek bennünket, hogy védjük meg a telefonjainkat, fényképezőinket és ékszereinket. Sajnos szemtanúi is voltunk egy rablásnak.

Az első nap megnéztük a város nevezetességeit, végre volt időnk vásárolni a híres Ben Than Marketben. Meglátogattuk az Operát, a városházát, egy muszlim mecsetet, a postát és a Notra Dame Catedrálist. A gyönyörű épületek és azokat körülvevő gondozott parkok hihetetlen élményt nyújtottak a nyüzsgő óriás városban. A Diamond Plázában megpihentünk, de minden olyan drága volt, hogy vásárlásra még gondolni sem lehetett, viszont a pizzázójában jót ebédeltünk.

Megnéztük még az Újra Egyesítés Palotáját és a Háborús Múzeumot. Itt láthattuk szeptember 2-án a függetlenség kikiáltásának megünneplését, a nagy színpad nem messze volt a szállodánktól, szép műsort rendeztek, sok énekkel, tánccal és a végén tűzijátékkal. Egynapos Mekong Delta túrára is befizettünk, ebben sem csalódtunk. A szép tájak mellett még láttuk az úszó várost és piacot rendkívüli szegénységével, és megfeszített munkájával.

Kisebb manufaktúrákat is meglátogattunk, így láttuk a rizspapír készítését, a kandírozott cukrok, a rizspuffasztás és a pálinkafőzés módját. Nagyon érdekes volt látni, ahogy készítették a kandírozott tápiókát, hagymával és korianderrel, nagyon finom lett. Az utolsó napon megnéztük a kínai negyedet és piacot, amely rendkívül zsúfolt, és nem igazán volt tiszta.

Vietnam egyik legnagyobb szépsége a növényzete. Utazásaink során gyönyörködhettünk a rizsföldek szépségében, a kókuszerdők varázsában, a hegyek buja növényzetében és a csodálatos fehér homokos tengerpartjában.

Szeptember 4-én hagytuk el Saigont, így sok-sok szép emléket magunkkal cipelve befejeződött kalandos utazásunk.

Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete