2016. június 8., 15:41
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ez az a darab, amit mindenki élvezni fog idén nyáron Szentendrén, a Városháza udvarán. Azok, akik sok éve élnek párkapcsolatban, és minden mondatban magukra ismernek, és azok is, akik még előtte vannak, és azt hiszik, hogy ők majd nem. Meg nem így.
Dehogynem.

„Semmi sincs előzmények nélkül. Semmi sincs csak úgy magától” – írja egy helyütt Daniel Glattauer, a Párterápia című vígjáték szerzője, aki egyként Ausztria egyik legnépszerűbb írója. Nagyon izgalmas figura, aki az egyetem elvégzése után pedagógiai és művészettörténész diplomával pincérként helyezkedett el, az is lehet, hogy itt szerezte a csalhatatlan emberismeretét, ami annyira népszerűvé tette. Évtizedeken át újságíró volt a legtekintélyesebb osztrák lapoknál. Ma már főállású író, akinek könyvei milliós példányszámban kelnek el világszerte. Szabadidejében zenét szerez, otthonát pedig öt indiai futókacsával osztja meg. Természetesen van felesége és gyermeke, így tehát pontosan tudja, hogy mivel jár a családi élet, és ez ki is derül a most színpadra kerülő Párterápia című darabjából, amit a Szentendrei Teátrum és Nyár közönsége láthat először Magyarországon.
Nem ez Daniel Glattauer első hazai bemutatója. A Gyógyír északi szélre című bestsellere könyv formájában és színpadi műként is meghódította a magyar közönséget. A férfi és nő történetét, akik az interneten, emaileket váltva ismerkednek meg és szeretnek egymásba, száznál is többször látta a magyar közönség.
„Mindent tud az életről”, szögezi le David Glattauerről Orlai Tibor producer, az Orlai Produkciós Iroda tulajdonosa, aki úgy tűnik, csalhatatlan szimattal érez rá, hogy miből lesz siker. Tavaly neki köszönhették a Szentendrei Teátrum és Nyár nézői az Aranytó és Csemegepultos naplója című előadást. Tántoríthatatlan Glattauer-rajongó, a szerző előző darabját is ő állította színpadra. „Nekem az tetszik legjobban a Párterápiában, hogy annyira mai, mindennapi történet, olyan mondatokkal, amiket mindenki kimond időnként. Benne van valamennyiünk története.”
A másfél órás előadás nagyon intim. Egy rendelőben ül három ember. A feleség, akit Balla Eszter, a Madách Színház és a Déryné Vándorszíntársulat tagja alakít. A férj, ő Debreczeny Csaba, és a dörzsölt pszichiáter, Mészáros Máté, aki tavalyig a Vígszínházban játszott.
Adva van tehát egy házaspár, akik sok évet éltek le együtt, összeköti őket ezer dolog, vannak közös gyermekeik, és bár mindketten úgy érzik, hogy nagyon elfáradt ez a dolog közöttük, azért mégsem biztosak abban, hogy valóban szét kell-e menniük. Ezért elmennek egy párterapeutához, hátha ő segíteni tud nekik. A darab műfaja szerint vígjáték, de ahogyan halad a színpadi terápia, és egymás után hullanak le az álarcok, rájövünk, hogy valójában magunkon nevetünk, és magunknak is drukkolunk, hogy ha ők tudnak valami jót kezdeni ezzel a helyzettel, akkor talán hasonló szituációban nekünk is menni fog.

„Végig megy a csatározás a három ember között – mesél a darabról a rendező, Znamenák István, aki színészként, film- és színházi rendezőként is nevet szerzett magának –, a pszichiáter állandóan fordít egyet-egyet a történeten, hiszen ez a dolga. A néző pedig kapkodja a fejét, mert folyamatosan változnak az erőviszonyok. A pár látszólag megkeményedett, a férj elsőre macsónak tűnik, a nő empatikusabbnak, de valójában időnként sárkány a csaj…”
„Kicsit sárkány, de nagyon okos – veszi át a szót Balla Eszter, aki lubickol ebben a szerepben, nem csak a kitűnő kollégák miatt, hanem azért is, mert maga is évtizedes házasságban él, három gyermek édesanyja. – Azt hiszem, sok nőnek ismerős a helyzet, amikor egy anya, aki addig szolgálta a családot, egyszer csak rádöbben, hogy hoppá, hiszen neki is vannak értékei! A férj karaktere is tipikus: ameddig csak tud, fut a problémák elől, de amikor élesedik a helyzet, azért beleáll, és ő is hajlandó dolgozni azért, hogy jobb legyen mindenkinek.”
Ahogy a valóságban, ebben a darabban sem fekete-fehér semmi, még maguk az alkotók sem értenek egyet abban, hogy happy end-e a vége, vagy csak majdnem az. Esetleg a befejezés egy nagy csavar? Mindegy is, mert ha tudnánk, akkor sem árulnánk el.

Farkas Adrienne

 

Július 8. péntek, 20:00 premier!

Városháza udvara

Előadások: július 9 14., 15., 16., 20:00

Esőnap: július 10., 17.

DANIEL GLATTAUER: PÁRTERÁPIA

– magyarországi ősbemutató!

A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója

Fordította: Kajtár Mária

Játsszák: Balla Eszter, Debreczeny Csaba, Mészáros Máté

Rendező: Znamenák István

Producer: Orlai Tibor

Belépőjegy: 3800 Ft, early bird kedvezménnyel 2016. június 19-ig: 3500 Ft