2018. július 15., 17:16

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert – többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet – várja a Szentendrére látogatókat.

A Duna – ókori nevén Ister – Szentendre gyöngyszeme, mely számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az ide látogatóknak. A folyón napközben evezős, a parton játékos programok zajlanak. Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség. A Duna-korzón táncházak, koncertek és gasztronómiai kiállítók várják a látogatókat.

A rendezvény ingyenes.

Információ: szentendreprogram.hu/szentendrei-ister-napok

Facebook oldal: Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok
2018. július 21-22.

Duna-korzó, Duna

Július 21. szombat

10.00 Az Ister Királynő fogadása és köszöntése: ünnepi felvonulás a Lázár cár térről

Nagyszínpad előtt/utcatér

11.00 Rajzolj az aszfaltra! kreatív program gyermekeknek
13:00 Tombola

Dunaparti Művelődési Ház udvara
10.00 Üzenettutaj készítés, gyertyahajó díszítés a Vadkacsa Egyesület közreműködésével
13.30 A Hórihorgas Hujákolók gólyalábaznak a belvárosban
14.00 Perpatvar – gólyalábas és óriásbábos parasztkomédia gyermekeknek, a Hórihorgas Hujákolók előadásában

Nagyszínpad
15.30 G.A.M. GANG
17.00 Görög táncház az Fanari zenekar kíséretével
18.30 Zuboly
20.00 Muzsikás
21.30 Gyertyaúsztatás (Duna-part)
22:00 Guča Partyzans Brass Band

Július 22. vasárnap

Dunaparti Művelődési Ház udvara
10.00 A Hórihorgas Hujákolók gólyalábaznak a belvárosban
11.00 Sárkányármány – gólyalábas és óriásbábos parasztkomédia gyermekeknek, a Hórihorgas Hujákolók előadásában
11.00 Kézműves program gyermekeknek, Kyrú közreműködésével

Nagyszínpad előtt/utcatér
13.00 Rajzolj az aszfaltra! kreatív program gyermekeknek

Nagyszínpad
14.00 Tombola
15.00 Dalabåi
17.00 Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet
19.00 Vujicsics Együttes és a ViGaD Trió
20.30 Táncház a Vujicsics Együttessel

Társprogramok mindkét nap

Dunaparti Művelődési Ház udvara 
11.00 -17:00 Kézműves foglalkozások

Duna-korzó – Duna Terasz
10.00 -16:00 Korzó végi ingyenes csónakázás -kenuba szállás a Riverside (Úszómű) kikötőben

Lázár cár tér
11:00 -20:00 Népi játszóház
10:00 -17:00 Az Egészséges Városért Közalapítvány programjai

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
sze 17

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 17

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
sze 17

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
sze 17
sze 17

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
sze 17
sze 17
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28