2015. október 8., 16:31

Kutassunk fel régi dokumentumokat, feljegyzéseket és rendezzünk közös kiállítást belőlük! Felhívás a szentendrei általános-és középiskolás diákokhoz, hogy keressék fel nagyszüleiket, rokonaikat, ismerőseiket, beszélgessenek velük a „történelmi” időkről és kutassák át együtt a régi családi házak pincéit, padlásait. Gyűjtsenek össze minden olyan dokumentumot, ami valamilyen szempontból kapcsolódik Szentendréhez, említést tesz a városról, vagy az itt élők mindennapjairól.

Júniusban régi adósságát törleszti a Ferenczy Múzeum: a Szentendrei Képtár pincéjében megnyílik egy átfogó, minden fontosabb, a városunkhoz szorosabban kapcsolódó történelmi korszakot feldolgozó és bemutató állandó helytörténeti kiállítás. A kiállításban fontos szerepet kapnak a régészeti, néprajzi, történeti tárgyak, térképek és dokumentumok mellett azok a várossal kapcsolatos feljegyzések, levélrészletek, magániratok, fotók, amelyek a városban történt eseményekkel, az itt élők mindennapjaival, ügyes-bajos dolgaival foglalkoznak, egy-egy apró részlettel bővítve a helyiek mindennapjaival kapcsolatos ismereteinket.

Felhívást intézünk a szentendrei általános-és középiskolás diákokhoz, hogy keressék fel nagyszüleiket, rokonaikat, ismerőseiket, beszélgessenek velük a „történelmi” időkről és kutassák át együtt a régi családi házak pincéit, padlásait. Gyűjtsenek össze minden olyan dokumentumot (képeslapot, levélrészletet, szakácskönyvet, imakönyvet régi bejegyzésekkel, fotót), ami valamilyen szempontból kapcsolódik Szentendréhez, említést tesz a városról, vagy az itt élők mindennapjairól. Arra kérjük a diákokat, ezeket a dokumentumokat hozzák be a Múzeumba, ahol beszkenneljük őket és novemberben egy kiállítás a kiállításban keretén belül bemutatjuk a „Mi Szentendrénk” címmel.

A dokumentumok gyűjtése szeptembertől novemberig folyamatos.

Kapcsolat:

Csillag Edina
Telefon: +3630/694-3858
E-mail: edina.csillag@femuz.hu

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
hét 15

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 15

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
hét 15

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
hét 15
hét 15

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
hét 15
hét 15
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
vas 28
vas 28