2015. október 30., 07:01

Mindenszentek – az emlékezés ünnepe

A közelgő Mindenszentek és Halottak napja alkalmából – függetlenül az időszakra jellemző esetleges zord körülményektől és földrajzi távolságoktól – szinte minden állampolgár útra kel, hogy felkeresse hozzátartozói örök nyughelyét és lerója kegyeletét rokonai, barátai sírhelyénél. Ezért a rendőrség arra figyelmeztet, hogy az útnak indulók körültekintéssel és figyelemmel viseltessenek a közlekedésben rejlő veszélyhelyzeteket illetően.
Az emberi élet védelme és a közúti forgalom segítése érdekében a közlekedésben részt vevők fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak 2015. novemberének első hétvégéjén.

2015-10-25 17.10.52A megnövekedett gépjármű-, és gyalogosforgalom irányítása, valamint az ilyenkor előforduló bűncselekmények megelőzése érdekében a Szentendrei Rendőrkapitányság megerősített szolgálattal készül különösen a köztemetők, virágárusító helyek, valamint a tömegközlekedési központok környékén.

A Szentendrei Rendőrkapitányság az alábbiakra hívja fel az ünnepre készülő állampolgárok figyelmét:

  • A folyamatos gépjármű- és gyalogosforgalom biztosítása, és a torlódások elkerülése érdekében kérjük, hogy a kihelyezett közlekedési és tájékoztató jellegű táblákat, valamint a rendőrök jelzéseit fokozottan vegyék figyelembe.
  • A parkoló gépkocsikban látható helyen ne hagyjanak csomagokat, táskákat, műszaki cikkeket. A tömegközlekedési eszközökön utazók irataikat, tárcájukat és telefonjukat jól zárható felsőruházatukban vagy táskájukban helyezzék el.
  • A csomagjaikat még rövid időre se hagyják felügyelet nélkül a síroknál sem, és a tömegközlekedési eszközön azokat úgy helyezzék el, hogy folyamatosan szem előtt tudják azt tartani.
  • Járműveiket minden esetben zárják le! Amennyiben megoldható, azokat őrzött parkolóban helyezzék
  • Ha a megemlékezés lakóhelyüktől távolabb történik, kérjék meg ismerőseiket, szomszédjaikat, hogy tartsák szemmel a lakásukat a betörések és a besurranások megelőzése érdekében.

Ha mégis megtörténik a baj, forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz vagy tegyenek bejelentést a 107-es és a 112-es ingyenesen hívható számokon.

A szeretteinkről való megemlékezés méltóságának megőrzése érdekében kérjük, legyenek körültekintőek és tartsák be a közúti előírásokat, tanúsítsanak türelmet a közlekedésben részt vevő embertársaink iránt, hogy a hétvége valóban a kegyeletről és az élet tiszteletéről szóljon.

Szentendre Rendőrkapitányság (26) 502-400 szentendrerk@pest.police.hu

Békés, nyugodt megemlékezést kíván a Szentendrei Rendőrkapitányság!

 

Őszi közlekedési tanácsok

Az ősz beköszöntével októberben rövidülnek a nappalok. Az időjárási körülmények megváltoznak, ködös, párás, hideg reggelekre ébredünk. Fel kell készülniük a járművezetőknek is  a megváltozott látási-, és időjárási viszonyokra. Ennek elmulasztása balesetveszélyes helyzeteket idézhet elő, de akár súlyosabb következményekkel is járhat.

oszivezetes_balesetmegelozesponteuEbben az időszakban a balesetek jelentős részének oka az, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek. Számukra a legtöbb problémát a csúszós út és a romló látási viszonyok jelentik.

Csúszóssá válik az úttest az utakat szegélyező növényzettől, belógó faágakról lehulló levélzetre lecsapódott párától, valamint a lehullott levelekre eső csapadéktól.

Veszélyforrás lehet a mezőgazdasági területekről felhordott sárszennyeződés, amitől szintén nagymértékben csúszóssá válik az úttest. A csúszós úton való közlekedés valamennyi járműkategóriára veszélyt jelent.

A köd és a szitáló eső miatt csúszóssá váló utak az őszi hónapokban mindennapossá válnak.

A jeges útszakaszt nem minden esetben lehet időben észre venni. Ahol csillogó az út burkolata és a jármű kerekei azon szakaszon sercegő hangot adnak, akkor vizes az útfelület, de ha nem hallunk ilyen hangot, akkor lefagyott útszakaszon közlekedünk. Ilyenkor a hirtelen irányváltoztatást és fékezést kerülni kell. Ősszel gyakran találkozhatunk olyan útszakaszokkal akár nappal is -, ahol foltokban előforduló köd korlátozza a belátható útszakasz hosszát.

Az évszakra jellemző, hogy éjszaka, de gyakran a nappali órákban is fagypont körüli a hőmérséklet. A száraz és nedves útszakaszok hirtelen válthatják egymást, ami fokozott óvatosságot és figyelmet kíván a járművezetőktől. A nyári útviszonyokhoz képest nagyobb követési távolságot kell tartani, lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkezésének kockázata.

Lényeges, hogy a járművezetők felkészüljenek a megváltozott körülményekre, valamint a gépjárműveket, járműveket műszakilag megfelelően felkészítsék.

A gépjárműveket a KRESZ-ben foglaltaknak megfelelően kell felkészíteni. Át kell vizsgálni minden jelző- és világítóberendezést, a fékrendszert, a gumiabroncsokat és az ablaktörlő berendezéseket. A lámpatestek fényereje a foncsorok mattosodásától, párosodásától, az izzók elhasználódásától nagymértékben csökkenhet. A különböző szennyeződések, a sár és a vízpermet jelentősen ronthatják a fényerőt, ezért rendszeresen ellenőrizni kell a fényszórók állapotát. A kötelezően előírtakon túl nem árt ellenőrizni az akkumulátor állapotát sem, mivel a hideg időben növekedhet az akkumulátor igénybevétele.

Fontos a szélvédő tisztasága is, így elengedhetetlen a jól működő ablaktörlő. Ne hagyjuk teljesen elhasználódni az ablaktörlő lapátot, mert túl nagy árat fizethetünk, ha nem megfelelően látunk ki a szélvédő.

Kiemelten kell kezelni a szélvédő és az oldalsó ablakok jég és hó mentesítését is a fagyos időjárás beköszöntével, továbbá használjunk az évszaknak megfelelő ablakmosó folyadékot.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Szentendrei Rendőrkapitányság

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
vas 07

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 07

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
vas 07

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
vas 07
vas 07

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
vas 07
vas 07
vas 07
vas 07

GyerekTeátrum 2022 – Mutasd magad!

augusztus 7.. 10:00 - 11:30
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26