2015. december 15., 18:04

December 11-én az Eleven örökség helytörténeti vetélkedősorozat újabb állomásához érkezett. A nyolc iskola csapata ezúttal a Ferenczy Múzeum épületében találkozott és mérte össze tudását. A téma Szentendre nemzetiségei – beleértve természetesen a város történetét meghatározó, nagy múltú etnikumokat, de a hangsúlyt napjainkra, a nemzetiségek mai jelenlétére helyezve. A 7-8. osztályos diákok a sokszínű város lakói közül a dalmát, görög, lengyel, német, szlovák, szerb nemzetiséget, illetve a zsidóságot, mint társadalmi csoportot mutatták be. Ráhangolódásként minden csapattag elkészítette családfáját, megismerve, tudatosítva saját gyökereit, kötődését.

A korábbiakkal ellentétben ez a forduló komoly felkészülést és kutatómunkát igényelt. Sorsolás döntötte el, melyik iskola melyik nemzetiséget kapja. A csapatoknak vetített képes előadást kellett készíteniük a nemzetiség történetéről, a városhoz való kötődéséről, kultúrájáról, szokásairól. A diákok felvették a kapcsolatot a nemzetiségi önkormányzatok vezetőivel,  ők segítettek a felkészülésben és a vetélkedő napján képekkel, jellegzetes tárgyakkal, no meg kóstolókkal is hozzá járultak a téma “színesítéséhez”.  Komoly feladat volt az előre összeállított bemutatót mintegy hetven fős közönség előtt előadni. A csapattagok együttes szereplésével, többnyire jól oldották meg a gyerekek. A szigorú zsűri (Krizbainé Szabó Éva múzeumpedagógus, Móricz János történész, Sz. Tóth Judit muzeológus) a tartalmat, a megjelenítést és az előadás módját pontozta.

Második feladatként a nyolcfős csapatok tagjai interjút készítettek a városban élő magánszemélyekkel, Sz. Tóth Judit néprajzos muzeológus útmutatója alapján. Az életút megismerése során szóba került a nemzetiségi életforma, a nyelvhasználat, vallás, szokások, különösen a karácsonyi ünnepkör. Az interjú jó alkalmat teremtett egy másik kultúra megismerésére és megismertetésére is, ugyanis a résztvevők szituációs játék keretében “adták elő” a hallottakat a vetélkedő többi résztvevőjének. A leadott interjúk archiválásra kerülnek a Ferenczy Múzeum adattárában.

Aki figyelmesen hallgatta az előadásokat, könnyen tudott válaszolni a záró kérdésekre. Végezetül szerb, cigány, görög, német és zsidó népzenét kellett felismerniük a diákoknak. És hogy ne csak a résztvevők esze forogjon, hanem a lába is járjon, görög tánctanulással zárult a délelőtt. A helytörténeti vetélkedő harmadik fordulójának győztese az Izbégi Általános Iskola csapata lett. Második helyezett a Barcsay Jenő Általános Iskola, a harmadik helyen a Szentendrei Református Gimnázium csapata végzett.

A témához hűen a Margaritovits Milán, a Corner Étterem vezetője szerb ételkóstolóval járult hozzá a rendezvény sikeréhez, bemutatva egyúttal a szerb leány- és legényviseletet is. Köszönet illeti a nemzetiségi önkormányzatok vezetőit és mindazokat, akik vállalkoztak az interjúra, akár több alkalommal is beszélgettek a gyerekekkel, segítve felkészülésüket.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.