
Ahogy az országban minden rendezvényen, fesztiválon fontos szempont az egészségügyi kockázat csökkentése, így a XV. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva rendezvényén is. A Szentendrei Kulturális Központ úgy szervezte meg a rendezvénysorozatot, hogy az eseményeken betartható legyen a szükséges szociális távolság, a helyszíneken elérhetők legyenek a kézfertőtlenítők, előnyben részesítik az online jegyvásárlást. A programok szabad téren lesznek, ami szintén csökkenti a megfertőződés kockázatát. Ugyanakkor a rendezők hangsúlyozottan azt kérik mindenkitől, hogy – amennyiben a betegség legkisebb tüneteit észlelik magukon –, akkor ne vegyenek részt a rendezvényen. Mindenkinek ajánlják az arcmaszk szabályos viselését is.
A rendezvény programfüzetében és weboldalán közzétett JÁRVÁNYÜGYI AJÁNLÁS:
Bár a koronavírus okozta rendkívüli helyzet feloldását követően lehetőség nyílt újra kulturális események megtartására – bizonyos korlátozások mellett –, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva rendezvényt szervező Szentendrei Kulturális Központ számára rendkívül fontos, hogy az eseményre érkező nézők a járványügyi előírások enyhítése mellett is minél kisebb egészségügyi kockázattal számoljanak. Ennek érdekében a Szentendrei Kulturális Központ a következő ajánlást adja:*
*Az ajánlás a Nemzeti Népegészségügyi Központ COVID-19 ajánlásait vette alapul.
– A rendezvény minden programján maszk viselése ajánlott.
– Szentendrei Kulturális Központ által szervezett fő programhelyszínen – jól láthatóan – elérhető a kézfertőtlenítés lehetősége. A fő programhelyszíneken (Fő tér, Városháza-udvar, Barcsay Múzeum udvara, Városi Vendégház) fertőtlenítő automaták vannak kihelyezve
– Előnyben részesítjük az online jegyértékesítési formát a helyszíni értékesítés helyett. Amennyiben az online jegyelővételben nem fogynak el a belépők, helyszíni értékesítést is szervezünk, a biztonsági előírásoknak megfelelően.
– A programok ideje alatt (és folyamatosan) rendelkezésre áll érintésmentes hőmérő.
– Amennyiben egy dolgozónál vagy látogatónál felmerül a COVID 19 fertőzés gyanúja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ eljárásrendjének megfelelően járunk el.
– A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ingyenesen hívható zöld számokat hozott létre a koronavírussal kapcsolatos lakossági megkeresések gyors és szakszerű megválaszolása érdekében: 06-80-277-455 vagy 06-80-277-456.
Tisztelettel kérjük a programok látogatóit, hogy megkülönböztetett figyelemmel kísérjék a COVID-19 megelőzése érdekében hozott intézkedéseket!
TILOS azon látogatók részvétele a programokon, akik magukon a koronavírus tüneteit tapasztalják!*
*A betegség jellemző tünetei: szaglás romlás, emésztőrendszeri tünetek, láz, száraz köhögés, légszomj. Előfordulhat orrdugulás, izomfájdalom, fáradékonyság, torokfájás.