2023. március 10., 12:22
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 1 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Családbarát szolgáltató lett a Szentendre Város Egészségügyi Intézményei (SZEI), egyben ismét elnyerte a Családbarát munkahely címet. A SZEI korábban 2018-ban, a Családok évében kapta meg a minősítést. Az elismerés egy hosszas audit eredménye, melyen a rendelőintézet kiemelkedően szerepelt.

„A Családbarát Magyarország Központnál hiszünk abban, hogy a munka és a magánélet nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő tényezők az egyéni kiteljesedésben. Hisszük azt is, hogy mára egyre többen ismerik fel: a családi életben kiegyensúlyozott munkavállaló az elkötelezettségével az adott szervezet sikeréhez is hatékonyabban járul hozzá. A szervezeti szinten érvényesülő családbarát szemlélet a munkavállalók hosszútávú megtartásában is segít, a munkaerőpiacon pedig versenyelőnyt biztosít” – fogalmaz a kiíró a www.csalad.hu főoldalán.

Ezen szellemiség elkötelezett híveként a SZEI ismét elnyerte a Családbarát munkahely címet.

A SZEI-ben mindig is fontosnak tartották a családi értékeket, és az intézményvezetés ennek megfelelően alakítja intézkedéseit. A családbarát intézmény mindig törekedett a humánus megoldások kialakítására, amelynek eredményeképp a munkavállalók nagyobb biztonságban érezték magukat.

A kiszámíthatóság és a stabilitás megteremtésének köszönhetően a kollégák valóban úgy érzik, egy családhoz tartoznak, többször is hivatkoznak magukra SZEI-családként.

Az elismerés egy hosszas audit eredménye volt, melyen a rendelő a kritériumfeltételeknek eleget tett és kiemelkedően szerepelt” – kommentálta a hírt Dubinszki-Boda Péter, a rendelőintézet vezetője.

Ezt a szellemiséget szeretné a menedzsment kiterjeszteni a lakosok számára is, ezért pályázott a Családbarát szolgáltató védjegyre is, amelyet a követelményeknek megfelelve el is nyert.

A szakrendelő vezetése elkötelezett a jövőben is a családok iránt, ezért intézkedéseikkel, döntéseikkel a dolgozók, valamint a lakosság családbarát érdekeit fogja képviselni.

2022-ben 12. alkalommal írták ki a Családbarát munkáltató pályázatot, a Családbarát hely tanúsító védjegyre 2019 óta lehet pályázni.