2015. január 27., 07:30
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

2015 tavaszán immár hatodik félévét kezdi a szeniorképzés Szentendrén! A jelentkezések már elindultak!

A Szentendrei Önkormányzat és a Zsigmond Király Főiskola közös idősképzési programja keretében immár a hatodik félévet kezdjük el tavasszal.
Ennek keretében már január elejétől lehet jelentkezni a SZESZI szenior képzéseire, amelyek ára egységesen 10 000 forint/fő (az ár az ÁFÁ-t is tartalmazza). Ezért a hallgató 7 alkalommal 21 tanórán vesz részt (egy tanóra időtartama a levelező képzésnek megfelelő 37,5 perc).
A jelentkezés helyszíne a P’Art Mozi épületében, a földszinten található Aranykor Központ (Dunakorzó 18.), ahol minden hétfőn-szerdán-pénteken 15 és 17 óra között várjuk a jelentkezőket.
A kurzusok a számítástechnikai órák kivételével (amelyek helyszíne a II. Rákóczi Általános Iskola és Gimnázium) is itt, az Aranykor Központ épületében lesznek, az emeleti tantermekben, március első hetétől (ld. a részletes tematikákat).

A 2015 tavaszi félévre a következő kurzusokat már biztosan hirdetjük (a paletta még folyamatosan bővül!):
1. Keleti gyógyászat
2. Időstorna
3. Kezdő angol (I. szint)
4. II. szint angol
5. III. szint angol
6. IV. szint angol
7. V. szint angol
8. VI. szint angol
9. Kezdő számítástechnika
10. Kezdő internet
11. Középhaladó internet (II. szint)
12. Megelőzés a kínai gyógyászat és a manuálterápia módszereivel
13. Szépségtanfolyam
14. Kultúrtörténet-Geopolitika
15. Feng shui
16. Lakberendezés

A kurzusok pontos időpontjait ld. a korkozpont.szentendre.hu oldalon.
Minden 50 év feletti tanulni vágyót szeretettel várunk a képzés szlogenjével: Tanulni sohasem késő!

Dr. Jászberényi József
Aranykor Központ vezető