2017. március 4., 12:50

2017 tavaszán immár a tizedik félévvel folytatódnak a szentendrei szenior kurzusok!

2017. március elejétől, immár a tizedik félévvel folytatódnak a  Zsigmond Király Egyetem és a Szentendrei Önkormányzat együttműködésével megvalósuló 50+-os kurzusai Szentendrén.
A kurzusok helyszínei továbbra is az Aranykor Központ emeleti tantermei (Dunakorzó 18.), míg a számítástechnikai tanfolyamok a Rákóczi Gimnáziumban lesznek.
A képzések leírása a http://korkozpont.szentendre.hu oldalon található.
A tanfolyamokra jelentkezni lehet az Aranykor Központ információs irodájában, előzetes egyeztetés után. Az egyeztetési telefonszám: 06 30 692 4746 (dr. Jászberényi József), az egyeztetési emailcím: korkozpont@gmail.com
A kurzusok tandíja: 10.000 forint (az ár az ÁFÁ-t tartalmazza, és semmilyen egyéb pluszköltséget nem kérünk el)
Minden kurzus 7 alkalom (a torna kurzusok 10 alkalmasak), s minden alkalom 90 perces.
A 2017 tavaszi félévben a következő tanfolyamok indulnak:
1. Kezdő angol (Esposito Nikoletta, indulás: március 10. péntek, 12:15-13:45)
2. Angol II-III. szint (Kaszap Réka, indulás: március 9. csütörtök, 10 óra)
3. Angol IV-V. szint (Kaszap Réka, indulás: március 9. csütörtök, 12 óra)
4. Társalgás angolul (VI. szint Kaszap Réka, indulás: március 9. csütörtök, 14 óra)
5. Olasz kezdő 4. szint (Dr. Pollmann Teréz, indulás: 2017. március 22., szerda, 10:00-11:30)
6. Spanyol kezdő (Marton Beáta, indulás: 2017. március 7., kedd, 18:00 -19.30)
7. Német kezdő (Spitzer Petra, indulás: 2017. március 17. péntek, 9:00-10:30)
8. Német III. szint (Spitzer Petra, indulás: 2017. március 17. péntek, 10:45-12:15)
9. Kezdő számítástechnika (Lévai István, indulás: 2017. március 13., hétfő, 15:20 – 17:20)
10. Haladó számítástechnika (Lévai István, indulás: 2017. március 13. hétfő, 17:30-19:30)
11. Geopolitika (Dr. Jászberényi József, indulás: március 13. hétfő, 17 óra)
12. Gyógyító jóga (Máté Erika; indulás::  március 14., kedd 14:30 – 16:30)
13. Szenior örömtánc (Novák Mária, indulás: március 9. csütörtök, 11 óra)
14. Szenior torna (Fodor Éva) (indulás: 03.10. (11 alkalom) minden péntek 09-10 óra)
Várjuk az 50 év feletti szentendrei és környéki lakosok jelentkezését!

2017. március 8-án, 15 órától a Városháza dísztermében elindul a Szeniorok Szentendrei Akadémiája (SZESZA) ingyenes előadássorozat tizedik féléve is!
Az előadó Kovács György gerontoandragógus lesz, aki Generációs konfliktusok és érzelmi játszmák a családban címmel tart majd egy egyórás előadást.
Tanulni soha sem késő!
Aranykor Központ Szentendre
« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
szo 13

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 13

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
szo 13

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
szo 13
szo 13

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
szo 13
szo 13
szo 13

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
szo 13

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
vas 14
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26