2015. augusztus 11., 10:36
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Mandula Gergelyt július elsején nevezték ki a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának. Mint mondta, a megbízatás komoly kihívás számára, de önbizalmat és bátorítást ad, hogy megvan hozzá a cégismerete és a végzettsége. Nem hiányzik hozzá az elszántság és a tetterő sem, és ami talán még fontosabb, az elhivatottság, hogy a feladatot szolgálatként tekintse, a város érdekének megfelelően.

 

MG
Mandula Gergely 1984-ben született, Szentendrén, a Ferences Gimnáziumban érettségizett. Okleveles tájépítész mérnök és közgazdász. 2011 óta dolgozik a Városi Szolgáltatónál. 2012-től a Közterület-fenntartó divízió vezetője, 2015. július 1-jétől vezérigazgató.

A város motorja

Minden városlakó kapcsolatba került már valamilyen formában a Városi Szolgáltatóval, de sokan talán nem is tudják, mekkora cégről van szó: a 250 alkalmazottat foglalkoztató társaság tevékenysége felöleli a helyi közszolgáltatási feladatok szinte teljes spektrumát. Feladatai közé tartozik a helyi közutak és tartozékainak fenntartása, közparkok és egyéb közterületek fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása, köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás, vízkárelhárítás, hulladékgazdálkodás (köztisztaság és hulladékszállítás), távhőszolgáltatás, továbbá a közétkeztetés és az önkormányzati intézmények és ingatlanok karbantartása. A Városi Szolgáltató összességében a város működéséhez nélkülözhetetlen tevékenységeket végez. A minőséget alapvető üzleti stratégiának tekinti, és arra törekszik, hogy a szolgáltatások színvonala megfeleljen a városüzemeltetés új alapokra helyezett elvárásainak. Nem véletlenül nevezte a vezérigazgató a Városi Szolgáltatót a város motorjának. Mandula Gergely éppen a fenti célok elérése érdekében tartja nagyon fontosnak az önkormányzattal és a Városi Ügyfélszolgálattal való jó kapcsolatot, a konstruktív együttműködést, mert a cél közös: a városlakók által igényelt szolgáltatások minőségének javítása.

Új követeléskezelési rendszer

A vezetőváltás nem okozott fennakadást a működésben, hiszen Mandula Gergely korábban divíziót is vezetett, ezért széles rálátása van a cég felépítésére, jól ismerte a vezetőket és a fizikai dolgozókat egyaránt. A működés az éves üzleti terv alapján történik, melyhez az önkormányzat biztosítja a forrást. „A forrást a tőlünk telhető legnagyobb gondossággal használjuk fel. Két divízió működését, a hulladékszállítást és a távhőszolgáltatást részben a lakossági befizetésekből finanszírozzuk. Itt el kell mondanom, hogy a fogyasztók többsége határidőre befizeti a csekkeket, és ezt ezúton is köszönöm, de sajnos nem mindenki teszi ezt. Most határozott lépéseket tettünk a kintlévőség behajtására: elindítottunk egy új követeléskezelési rendszert a biztonságos és stabil működés érdekében.”

21. századi színvonalon

A vezérigazgató elsősorban belső szerkezeti átalakításokat szeretne végrehajtani a dinamikusabb működés, a lakosok életminőségének javítása, a lakókörnyezet fejlesztése érdekében. „Arra törekszem, hogy a különféle üzletágakban azonnali választ adjunk a felvetett problémákra az önkormányzattal. Ütemesen, gyorsan kell reagálnunk mindenre, úgy, ahogy ez elvárható a 21. században. A biztonságos és folyamatos működés érdekében egyes területeket fejlesztenünk kell. Szeretnénk egyes szolgáltatásokkal, üzletágakkal a külső piacon is megjelenni a bevétel növelése érdekében, mint például legutóbb, amikor egy püspökmajori társasház lépcsőházának felújítását végeztük el.”

Hulladékgazdálkodás, köztisztaság

Ez a két terület neuralgikus pontja minden településnek, ennek színvonala alapján ítélik meg gyakran az egész várost. A Városi Szolgáltató Szentendréről, Pomázról és Pilisszentlászlóról szállítja el a kommunális hulladékot. „Ebben az üzletágban az elöregedett gépjárműpark fejlesztésére lesz majd szükség, ami nem kis összeg, hiszen egy modern, tömörítővel ellátott új kukás autó ára 60 millió Ft. Városunk is tagja a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulásnak, folyamatban van a hulladékátrakó építése, amely alkalmas az egész szentendrei járás kommunális hulladékának modern, környezetet kímélő kezelésére. A házhoz menő szelektív gyűjtés bevezetésével, a hulladékudvar működtetésével is a környezetbarát szolgáltatás a cél.”
Különös figyelmet fordítanak a belváros tisztaságára. „A belváros takarítása napi szinten zajlik, bár így is előfordul, hogy a köztéri szemetesek bizonyos időszakokban túltelítődnek, ezért a hétvégén naponta kétszer ürítjük már őket, a rendezvények idején pedig megerősített kézi takarítás van. A lakosok segítsége és együttműködése itt is nélkülözhetetlen, mert sajnos előfordul, hogy a szerződéses mennyiség feletti hulladékot nem a nálunk vásárolt zsákban helyezik el, hanem a közterületi hulladékgyűjtőkbe teszik, ami a belvárosban nagyon szembetűnő. Szentendre kiemelt turisztikai desztináció, a vonzerejét folyamatosan fenn kell tartani, ezért a parkfenntartásra, a virágosítására, a virágágyások folyamatos locsolására fokozottan figyelünk.”

Közétkeztetés

Ez a feladat 2012 óta tartozik a céghez. A Városi Szolgáltató két konyhát üzemeltet, amellyel hét óvoda, hat iskola, a bölcsőde, a Gondozási Központ, valamint a polgármesteri hivatal és a városi cégek dolgozóinak étkeztetéséről gondoskodik. A központi konyhában nemrégiben jelentős mértékű felújítás történt, melynek köszönhetően javult szolgáltatás minősége, amit egy idén márciusi felmérés is igazolt. „Az ételek tesztelése azt mutatta, hogy a minőséggel nincs gond. A felmerült javaslatokat igyekszünk megvalósítani, a város támogatásával hamarosan további fejlesztések is megvalósulnak.”

Befejezésül Mandula Gergely újból hangsúlyozta, hogy elsődleges feladatának a stabil működést és a szolgáltatási színvonal javítását tartja. „Az üzleti év közepén vettem át a cég irányítását, jelentősebb fejlesztésre csak az új üzleti évben gondolhatunk. A cég reorganizáció utáni megszilárdítása az elődömnek köszönhető, az én célom a biztonságos üzemeltetés és a folyamatos minőségjavítás, e kettőnek kéz a kézben kell járnia.”