2016. június 30., 09:05
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Egészségügyi dolgozókat köszöntöttek a Semmelweis-nap alkalmából a városháza dísztermében. Az ünnepség keretében 2014-es megalapítása óta második alkalommal adták át a város Semmelweis Díját, mellyel a Szentendre Város Egészségügyi Intézményeiben kimagasló egészségügyi teljesítményt nyújtó közalkalmazottak munkáját ismerik el.

A megjelenteket Verseghi-Nagy Miklós polgármester köszöntötte. Mint mondta, az egészségügyi dolgozók munkáját nem csak a Semmelweis-napon, hanem az év minden napján meg kell becsülni. Ugyanakkor az egyén felelősségére is rámutatott az egészség megőrzésében. Gabriel Garcia Marquezt idézte: „Nincs az az orvosság, amely meggyógyítaná azt, amit a boldogság nem tud meggyógyítani.”

A magyar egészségügy napját 1992 óta tartják július 1-jén, Semmelweis Ignác magyar orvos születésnapján. Az anyák megmentőjére, a gyermekágyi láz okának felfedezőjére dr. Lőrincz István főorvos emlékezett. A névadó születésének 198. évfordulója alkalmából tartott ünnepi beszédében felidézte, hogy a kortársak nem ismerték fel Semmelweis nagyságát, munkáját meg nem értés és irigység övezte. Személyes tragédiája, hogy tanai elfogadását nem érhette meg. Felfedezése jelentőségét az utókor világszerte elismeri, klinikát és egyetemet neveztek el róla.

Az ünnepség folytatásaként Kulcsár Máté gitárjátéka után dr. Pázmány Annamária, Szentendre Város Egészségügyi Intézményei főigazgatója köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte: eljött az öröm ideje, hiszen ebben az évben teljesült az, ami eddig hiába vártak, megkapták az óraszámemelést és a hozzá tartozó finanszírozást. Mint mondta, a pályázat eredményeként máris csökkent a várakozás a laboratóriumban, javult a helyzet a szakrendeléseken.

Szentendrén idén első alkalommal adott át kitüntetést a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara. A MESZK díját Marosi Jánosné, a szervezet helyi elnöke adta át Lengyel Lászlóné asszisztensnek. A SZEI szakmai díjait, igazgatói dicséreteket, emléklapokat és okleveleket dr. Pázmány Annamária nyújtotta át a szakdolgozóknak.

A város Semmelweis Díját Verseghi-Nagy Miklós polgármester adta át dr. Nyitrai Márta röntgen főorvosnak, a Radiológia osztályvezetőjének.

Dr. Nyitrai Márta 2005 óta dolgozik a SZEI-ben, a legszélesebb körben végzett röntgen- és ultrahang vizsgátokkal segíti a rendelőintézet orvosainak és a háziorvosok munkáját. Specialitása az izületi ultrahang szakterület, melyben országosan elismert szakember. Elhivatottságról és emberségről tanúságot tevő orvosi munkája példaértékű. Nagy szakmai tapasztalata mellett folyamatosan képezi magát, kiváló szervező és jó viszonyt ápol kollégáival. Odafigyel munkatársai magánjellegű problémáira is és segíti őket. Kiválóan kommunikál a betegekkel, tájékoztatja, megnyugtatja őket, a betegellátásával kapcsolatban többen jelezték köszönetüket korrekt, precíz munkájáért.

Gratulálunk az elismerésekhez!