2016. június 1., 17:16
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Szentendrei Kajak-Kenu SE már hatodik éve rendezi meg sárkányhajós versenyét. A rossz idő ellenére is harminckét csapat mintegy hatszáz fő részvételével zajlott az esemény. Egy csapat húsz evezősből egy dobosból és egy kormányosból áll. Ez a verseny egyben az országos „Sulisárkány bajnokság” elődöntője is volt. Az országos döntőbe a II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola és az „izbégiek” csapatai kerültek. A versenyen részt vett az önkormányzat csapata is, mely harmadik helyezést ért el.

A továbbjutóknak sok sikert kívánunk!