
Szentendre városvezetése számára kiemelt cél, hogy a demokratikus értékek ne csupán elvont eszményként létezzenek, hanem a mindennapi döntéshozatal szerves részévé váljanak. Ezt a törekvést szolgálja a 2021-ben elindított Városrészi Költségvetés, valamint a két éve bevezetett Ifjúsági Részvételi Költségvetés. A program idei eredményeiről készült tájékoztatók is napirendre kerültek a képviselő-testület legutóbbi ülésén, amelyeket a testület észrevételek nélkül tudomásul vett.
Pilis Dániel Közösségi Részvételi és Városfejlesztési Tanácsnok foglalta össze a két projekt idei főbb tapasztalatait és eredményeit. Elismerően szólt a két projektvezető Hevér Ivett (Ifjúsági Részvételi Költségvetés) és Kiss Barna (Városrészi Költségvetés) munkájáról.
Ifjúsági Részvételi Költségvetés: Újra dönthettek a diákok
Szentendre városvezetése idén második alkalommal indította el az Ifjúsági Részvételi Költségvetés programot, amely során a város öt középiskolájának diákjai 5 millió forint felhasználásáról döntöttek. Örvendetes tény, hogy idén valamennyi középiskola bekapcsolódott a programba. Az iskolai szervezőcsapatok munkáját dicséri, hogy több fejlesztési javaslat érkezett be és többen is szavaztak, mint tavaly.
A program célja, hogy a középiskolások aktívan részt vegyenek a helyi döntéshozatalban, és megtapasztalják a részvételi demokrácia működését. A Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda csak a keretet adta és a szervezők felkészülését segítette, egyébként minden más szervezői munka a középiskolák önkénteseinek dolga volt.
A diákok idén is kreatív ötletekkel álltak elő: a legtöbb szavazatot a „Zenei fesztivál – a diákság estéje” kapta, amely három iskolában is első helyen végzett. A második helyre a „szentendrei prom”, azaz a végzősök bálja került – ami azt is mutatja, hogy a közösségi élmények kiemelten fontosak a fiatalok számára.
A nyertes ötlet részletes kidolgozása és megvalósítása már elkezdődött, amelybe a diákok mellett a Szentendrei Kulturális Központ és a KKRI szakemberei is bekapcsolódnak.
Növekvő részvétel, közös döntések: sikerrel zárult a 2025-ös Városrészi Költségvetés
Szentendre Város Önkormányzata 2025-ben is folytatta a Városrészi Költségvetés programot, amely lehetőséget teremt a lakosságnak arra, hogy beleszóljon a városfejlesztésbe. Idén a képviselő-testület 150 millió forintot különített el olyan fejlesztésekre, amelyek közvetlenül a szentendreiek ötletein alapulnak. Ez az összeg 50 millió forinttal – 50%-kal – több a 2024-es keretnél.
A program három fő szakaszból áll:
- javaslattétel – a szentendreiek beküldik a fejlesztési ötleteiket
- szavazás – a közösség dönt, hogy mely javaslatok valósuljanak meg
- megvalósítás, az önkormányzat kivitelezi a nyertes projekteket.
A részvételi kedv minden eddiginél magasabb volt:
- A korábbi évekhez képest idén küldtek be a legtöbben fejlesztési javaslatot.
- A szavazásban több mint 2200 fő vett részt, a felnőtt lakosság mintegy 9,72 százaléka. Ez a részvételi arány messze meghaladja a hasonló programokat indító más települések vagy fővárosi kerületek 1–6%-os részvételét.
A javaslatok túlnyomó többsége ezúttal is közúti infrastruktúra-fejlesztést (53,5%) és közlekedésbiztonsági beavatkozásokat (19,2%) célozott, ami jól tükrözi a lakossági prioritásokat.
A Városrészi Költségvetés célja, hogy közelebb hozza a döntéshozatalt a polgárokhoz, miközben a városvezetés közvetlen visszajelzéseket kap az egyes városrészek igényeiről. Az évről évre növekvő részvétel bizonyítja, hogy a részvételi demokrácia iránti igény valódi társadalmi elvárás Szentendrén – a városvezetés értékrendje és a lakosság igényei e tekintetben találkoztak.