2015. június 19., 07:39
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Autótolvaj bíróság előtt

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Zsolt 40 éves pócsmegyeri lakos ellen.

A férfi a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2015. május 26-án egy szentendrei áruház parkolójából eltulajdonított egy személygépkocsit azért, hogy azt használja. A járművel még aznap balesetet szenvedett az M3-as autópályán. N. Zsoltot a szentendrei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az illetékes bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. N. Zsolt ellen a nyomozók a napokban befejezték az eljárást és bíróság elé állítási javaslattal éltek az illetékes ügyészségen.

Vádemelés a trükkös tolvaj ellen

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást K. Gyula 48 éves miskolci lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi SIM kártyákat vásárolt, melyeket a – nyomozás során ismertté nem vált – társai arra használtak, hogy telefonon keresztül idős személyeket kerestek fel és magukat az áramszolgáltató munkatársának adták ki 2014 júliusában. Ezt követően megjelentek a sértetteknél, akikkel közölték, hogy a számlájukon túlfizetés van. Ennek visszafizetését a helyszínen felajánlották, de kérték, hogy a sértett adjon vissza, mert csak nagyobb címletű készpénz van náluk. Ekkor megfigyelték, hogy a sértettek hol tartják megtakarított pénzüket, majd míg egyikük elterelte az idős „ügyfél” figyelmét, addig társai eltulajdonították a pénzt. A jelenlegi adatok szerint a férfi és ismeretlen társai két sértettet károsítottak meg ezzel a módszerrel.

A férfi ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség bűnsegédként történő elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást, melyet a napokban befejezett és ellene vádemelési javaslattal élt.